Vágólapra másolva!
A Kings legjobbja, Chris Webber minden valószínűség szerint csak november végén csatlakozhat a csapatához, részben térdsérülése, részben bírósági ügye miatt. Szintén bajban van Kobe Bryant: a Lakers-szupersztár szintén a törvénnyel került szembe, csapattársa, Rick Fox pedig szalagszakadás miatt kezd később, mint a többiek. Az egykori főbajkeverő, Dennis Rodman saját állítása szerint a Kingsben fejezné be pályafutását.

Webber térdműtétje után szépen fejlődik, mégis úgy fest, nem kezdheti el az aktív sportot még egy darabig: a Kingsnél úgy számítják, november végén vagy decemberben csatlakozik hozzájuk. A tulajdonos Joe Maloof elmondta, a 30 éves játékos már korábban (május 8-án, Dallasban) sérült térde ment teljesen tropára a rájátszás második körének második meccsén (megint a Dallas ellen), és Webber június 10-i műtétje mindkettőt helyrerakta. "Egyelőre nem mondhatjuk, hogy visszatérhet" - mondta Maloof. "Következzen az akár decemberben, de nem engedhetjük, hogy megsántuljon."

Igen ám, de nemcsak az orvosok foghatják vissza Webbert a játéktól, hanem a jogászok is. Az NBA-játékosok ugyanis mindenképpen eltiltásra számíthatnak a ligától, ha bebizonyosodik, hogy törvénybe ütközőt követtek el, az eltiltást pedig a szezon elején töltetik le általában. Webber büntetésre számíthat, miután megvesztegetési ügyében szeptember 16-án hirdetnek ítéletet, de ő már korábban bevallotta bűnösségét.

Maloof arról is beszámolt csütörtökön, hogy nincs szándékában leigazolni Dennis Rodmant. Hogy kicsodát? Igen, igen. A festett hajú, tetovált fenegyereket, a liga valaha volt egyik legjobb védőjátékosát, a hétszeres lepattanókirályt, aki öt bajnokcsapatnak volt tagja. A Maloof testvéreket (Joe és Gavin) a legszabadelvűbb klubtulajdonosok között tartják számon, de azt még ők sem engedhetik meg maguknak, hogy egy 42 éves alkoholistát csodálatos pályafutására való tiszteletteljes emlékezéssel alkalmazzanak. Mondjuk, a napokban ebédeltek a Féreggel, de az nem jelent semmit.