Vágólapra másolva!
Csütörtökön világméretű érdeklődéstől övezve tartották meg a Colorado állambeli Eagle-ben a Kobe Bryant-ügy első előzetes meghallgatását. Hat órás, drámai tanúskodás után a bíró jövő szerdára napolta el a tárgyalást, melynek végén Frederick Gannett megyei bíró eldönti majd, hogy vádat emelnek-e a Los Angeles Lakers kosaras sztárja ellen. A meghallgatás drámai csúcspontja az a jelenet volt, amelyben egy detektív szemléletes módon előadta, hogy Kobe - az áldozat elmondása szerint - miként erőszakolta meg a Cordillera Lodge and Spa motel 19 éves hölgyalkalmazottját.

A bíróság épülete előtti területen számtalan televíziós közvetítőkocsi zsúfolódott össze, a parkolóhelyeket egyenként 555 dollárért (122 000 forint) adta bérbe a helyi önkormányzat. Mellesleg sokáig úgy tűnt, nem is lesz előzetes meghallgatás, ugyanis a jogi szakértők azt jósolták: a védelem eltekint ettől, nehogy bekövetkezzék az, ami csütörtökön bekövetkezett. Mármint, hogy a közvéleményt erősen befolyásoló módon kerüljenek napvilágra a feltételezett nemi erőszak körülményei, legalábbis a sértett szemszögéből.

A védelem azonban - most még rejtély, hogy miért - nem kérte a nyilvános meghallgatás mellőzését. A tárgyalóteremben akkor érkeztek el a legfeszültebb pillanatok, amikor Doug Winters, az Eagle megyei seriff hivatalának detektívje előadta, a 19 éves sértett mit mondott el neki a feltételezett nemi erőszak másnapján.

Ezek szerint Kobe Bryant és a fiatal szállodai alkalmazott 2003. június 30-án találkozott, amikor a kosaras megérkezett a motelbe. Kölcsönös szimpátia alakult ki közöttük, s a szálloda megmutatása után Kobe meghívta a lányt lakosztályába. Az alkalmazott örömmel vette az invitálást, ám amikor a kosaras azt javasolta, hogy vegyenek közös fürdőt a jakuzziban - persze meztelenül -, a lány nemet mondott. Gyors csókot váltottak, majd az későbbi áldozat távozni készült a szobából.

Ekkor felgyorsultak az események. Bryant megragadta a nőt, s durván nekilökte egy széknek, felhúzta a szoknyáját, és hátulról megerőszakolta, miközben a torkát szorongatta, és kétszer is megkérdezte: "Ugye, nem mondod el senkinek?" A halálra rémült lány megígérte, hogy hallgatni fog, már csak azért is, mert félt, Bryant megfojtja, ha nemet mondana.

A borzalmas jelenet - a detektív elmondása szerint - öt percig tartott, majd Bryant felszólította a nőt, hogy hozza rendbe magát. Ezt követően a szállodai alkalmazott távozott a szobából, ám másnap - a fenyegetés ellenére - elment a seriff hivatalába, ahol elmesélte a történteket Winters detektívnek, és formálisan is feljelentést tett.

Bryant - aki védői kíséretében egy három luxusterepjáróból álló kocsikaravánnal érkezett - drapp, hosszú ujjú ingpólójában végig szinte rezzenéstelen arccal hallgatta a detektív tanúvallomását. Nem úgy Pamela Mackey, az egyik védő, aki azt firtatta, hogy az áldozat nemi szerve körül diagnosztizált sérülések nem attól származnak vajon, hogy előzőleg három nap alatt három különböző férfival létesített szexuális kapcsolatot. Ezen a ponton a bíró félbeszakította a meghallgatást, nyilvánvalóan azért, mert a kérdés jellege túlment a jó ízlés határain. Bryant ingén egyébként olyan vérnyomokat azonosítottak, melyek a sértettől származnak, tehát egyáltalán nem áll jól a kosaras ügye.

Jövő szerdán tehát Bryantnek vissza kell térnie Eagle-be, s egyre kevésbé elképzelhető, hogy képes lesz játszani az október 28-án kezdődő NBA-szezonban. Ahogy azonban a dolgok állnak, Bryantnak kisebb gondja is nagyobb annál, semhogy kosarazhat-e az elkövetkező hónapokban...

Ch. Gáll András