Vágólapra másolva!
Másodszor utazott idegenbe, s második vereségét szedte össze a bajnok San Antonio Spurs kosárlabdacsapata az NBA hétfői játéknapján. Duncanék ezúttal Memphisben kaptak ki 88-80-ra, érdekesség, hogy a hazaiak játékosa, Swift 14 pontjával már a mezőny legeredményesebbje tudott lenni. Otthon kapott ki az Orlando, a Chicago és a Portland, négyből negyedik meccsét bukta el a Miami.

Második idegenbeli mérkőzésén is kikapott az NBA-címvédő San Antonio Spurs, amely ezúttal Memphisben maradt alul. A texasiak vezére, az elmúlt idény legjobbjává választott
Tim Duncan bokasérülés miatt az első negyedben - 10 dobott pontnál - kivált, és a visszavonult David Robinson pótlására szerződtetett szerb-montenegrói Radoslav Nesterovic, illetve az argentin Manu Ginobili 13-13 pontja kevésnek bizonyult a két együttes párharcában először diadalmaskodó memphisiek ellen.

Salt Lake Cityben a Minnesota maradt legnagyobb sztárja nélkül: az idei All Star-gála MVP-je, Kevin Garnett a második játékrészben ugyanis összeveszett az egyik bíróval, megkapta második technikai hibáját, és dühében az ünneplő közönségbe vágta a labdát.

Dallasban a német Dirk Nowitzki 30 ponttal vezette sikerre a hazaiakat, míg a játéknap legeredményesebbje a philadelphiai Allen Iverson volt 31 ponttal.

Az elmúlt szezon mesterlövésze, az orlandói Tracy McGrady 53 meccs után először nem dobott triplát, s 19 pontja végül nem volt elég a vendég New York ellen.

Eredmények:
Orlando Magic - New York Knicks 68-75 (19-17, 12-24, 21-15, 16-19)
legjobb dobók:
T. McGrady 19, J. Howard 14 (10 lep.), D. Gooden 14, illetve C. Ward 15, K. van Horn 14, O. Harrington 12.

Atlanta Hawks - New Orleans Hornets 90-80 (32-21, 18-20, 19-19, 21-20)
ld.:
D. Glover 20, S. Jackson 19, S. Abdur-Rahim 18, illetve R. Taylor 20 (10 lep.), D. Wesley 19

Memphis Grizzlies - San Antonio Spurs 88-80 (16-27, 29-17, 19-18, 24-18)
ld.:
S. Swift 14, J. Williams 13, W. Person 12, E. Watson 12, illetve R. Nesterovic 13 (14 (lep.), E. Ginobili 13, T. Duncan 10

Chicago Bulls - Houston Rockets 66-98 (22-29, 13-26, 13-22, 18-21)
ld.:
J. Crawford 19, T. Chandler 14, illetve S. Francis 19, C. Mobley 14

Dallas Mavericks - Miami Heat 103-93 (25-26, 23-24, 26-14, 29-29)
ld.:
D. Nowitzki 30, S. Nash 18 (11 assz.), T. Delk 17, illetve U. Haslem 20 (12 lep.), J. Wallace 19, L. Odom 17

Utah Jazz - Minnesota Timberwolves 93-88 (25-16, 19-23, 19-30, 30-19)
ld.:
M. Harpring 32 (10 lep.), A. Kirilenko 17, R. Lopez 15, G. Ostertag 12 (21 lep.), illetve S. Cassell 27 (10 assz.), L. Sprewell 24, G. Trent 12

Portland TrailBlazers - Philadelphia 76ers 83-94 (26-25, 15-25, 19-19, 23-25)
ld.:
R. Wallace 22, B. Wells 17, illetve A. Iverson 31, K. Thomas 16.