Vágólapra másolva!
42 esztendősen két góllal vette ki részét csapata, a New York Rangers sikeréből Mark Messier, s ezzel átvette a pont-örökranglista második helyét a legendás Gordie Howe-tól. Messier 1851 pontja azonban még mindig fényévnyire van Wayne Gretzky 2857-es csúcsától. Először kapott ki idén a Tampa Bay.

Elszenvedte idei első vereségét a Tampa Bay Lightning jégkorongcsapata. Az NHL keddi játéknapján a hét győzelemmel és egy döntetlennel álló együttes hazai pályán kapott 5-1-es verést a Washington Capitalstól, amelyben Dainius Zubrus két góllal, Robert Lang egy góllal és két gólpasszal tündökölt. De remekelt a fővárosiak német kapusa, Olaf Kölzig is, aki 41 védést mutatott be.

Ünnepelt a New York Rangers is, mert amellett, hogy a csapat New York Rangers 3-0-ra verte a Dallas Starst, és a kapuban Jussi Markkanen 34 védést hárítva pályafutása hatodik shutoutját érte el, sporttörténelmi pillanat részese lehetett a Madison Square Garden 17 625 fizető nézője.

Amikor a mérkőzésen a 42 esztendős Mark Messier a második harmad elején vezető gólt szerzett, ezzel pályafutása 1850. pontjával előbb beállította, majd az utolsó percben ütött újabb góljával megdöntötte a legendás Gordie Howe egyéni csúcsát, s az utolérhetetlen Wayne Gretzky mögött feljött a pontlista második helyére.

Minden idők legjobb pontszerzői

név

gól

gólpassz

pont

1. Wayne Gretzky

894

1963

2857

2. Mark Messier

682

1169

1851

3. Gordie Howe

801

1049

1850

4. Marcel Dionne

731

1040

1771

5. Ron Francis

538

1223

1761

6. Mario Lemieux

683

1018

1701

7. Steve Yzerman

666

1012

1678

8. Phil Esposito

717

873

1590

9. Ray Bourque

410

1169

1579

10. Paul Coffey

396

1135

1531


Eredmények:

New York Rangers - Dallas Stars 3-0
Tamba Bay Lightning - Washington Capitals 1-5
Montreal Canadiens - Edmonton Oilers 2-4
Toronto Maple Leafs - Pittsburgh Penguins 4-2
St. Louis Blues - Anaheim Mighty Ducks 2-1
Calgary Flames - Detroit Red Wings 0-3
Colorado Avalanche - Minnesota Wild 4-4 - hosszabbítás után

[origo]