Társoldalunk:

Nowitzki karriercsúcsát a Seattle bánta

Antoine Walker döntő kosarával a Dallas 118-116-ra nyert Seattle-ben, s ezzel a Mavericks sorozatban kilencedik győzelmét aratta az NBA-ben. A meccs hőse a minap a legjobb európai kosarasnak megválasztott Dirk Nowitzki volt, aki karriercsúcsot jelentő 43 pontot szórt úgy, hogy tizenegy hármas kísérletéből nyolc célba talált.

Lemondott Jim O'Brien, a Boston Celtics edzője, míg Jim Harthert másodedzőt menesztették. A Keleti-főcsoportban jelenleg a hatodik helyen álló (22 győzelem/24 győzelem) együttest a szezon végéig John Carroll, O'Brien másik segítője irányítja majd.

"Másképp láttuk megvalósíthatónak a közös célt, a csapat 17. bajnoki címének elérését. Úgy gondoltam, hogy a problémákat át lehet hidalni, ám ő nem így látta" - magyarázta a szakember döntését Danny Ainge, a Celtics szakmai igazgatója.

O'Brien 2001 januárjától irányította a gárdát, s a 2001/2002-es szezonban konferenciadöntőig, míg a következő kiírásban a főcsoport elődöntőjéig vezette a csapatot.

Az NBA legutóbbi játéknapján:
Philadelphia 76ers - New Jersey Nets 76-94
New York Knicks - San Antonio Spurs 67-77
Atlanta Hawks - Phoenix Suns 85-89
Seattle SuperSonics - Dallas Mavericks 116-118
Los Angeles Clippers - Chicago Bulls 102-92

[origo]/(MTI)

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK