Vágólapra másolva!

Shaq O'Neal élő adásban káromkodott

Nem rejtette véka alá véleményét Shaquille O'Neal, a Los Angeles Lakers kosárlabdacsapatának centere a Torontóban aratott egypontos győzelem után, más kérdés, hogy ő sem tudta, amit mond, elő egyenes adásban látható a televízióban. A játékvezető-szidást és a káromkodást lehet, nem is nézi jó szemmel az NBA vezetői. Sorozatban 12. hazai meccsét nyerte meg a Minnesota, LeBron James karriercsúcsot jelentő 38 pontjával Washingtonban nyert a Cleveland.

Mindössze egy ponttal, 84-83-ra nyert a Los Angeles Lakers kosárlabdacsapata Torontóban, a győzelemből Shaquille O'Neal 36 ponttal vette ki részét, majd egy kellően szaftos televíziós nyilatkozattal földbe dorongolta a játékvezetőket, akik véleményes szerint elrontották a találkozót. Amikor az óriás centerrel közölték, élő interjút adott, Shaq laza káromkodással nyugtázta azt.

A győzelemhez Gary Payton 14 pontot tett hozzá, a másik oldalon Vince Carter 27 pont, 10 lepattanóval zárt, Donyell Marshall 18-13-as, Chris Bosh pedig 17-14-es mérleget mutatott fel e két kategóriában.

A legutóbbi három hét során hatodik alkalommal fordult elő, hogy úgy nyert a Minnesota Timberwolves kosárcsapata, hogy három negyed után még hátrányban volt ellenfelével szemben. A mostani bravúr azért is egyedülálló a maga nemében, mert a csapat idén a legnagyobb, 18 pontos hátrányból állt fel: a Philadelphia ellen végül 106-101-re sikerült győzni.

A mérkőzés hőse a 32 pontos Kevin Garnett lett, aki azért jeleskedett a lepattanók (13) és az asszisztok (9) terén is, Sam Cassell 29-et, Latrell Sprewell 21-et szórt, a Sixersben Allen Iverson 28, Glenn Robinson 27 találatig jutott. A Wolves zsinórban 12. hazai mérkőzését nyerte meg, s december óta 24-5-ös mérleggel dicsekedhet.

eredmények:
Washington Wizards - Cleveland Cavaliers 100-104 (18-24, 29-18, 17-36, 36-26)
ld.:
J. Hayes 20, S. Balke 15, illetve L. James 38, C. Boozer 21 (14 lep.)

Toronto Raptors - Los Angeles Lakers 83-84 (23-23, 15-31, 23-17, 22-13)
ld.:
V. Carter 27 (10 lep.), D. Marshall 18 (13 lep.), C. Bosh 17 (14 lep.), illetve S. O'Neal 36, G. Payton 14

Minnesota Timberwolves - Philadelphia 76ers 106-101 (23-36, 29-27, 27-17, 27-21)
ld.:
K. Garnett 32 (13 lep.), S. Cassell 29, L. Sprewell 21, illetve A. Iverson 28, G. Robinson 27, K. Thomas 16 (15 lep.).