Vágólapra másolva!
Vállsérülése miatt kiesett Allen Iverson, és akár a playoffjába is kerülhet ez a 76ersnek. Nyugaton a Sacramento királysága van továbbra is veszélyben, miután az egyik hátvédjük is megsérült. A bajnoki címvédő San Antonio viszont szárnyal.

A Philadelphia 76ers szupersztárja, Allen Iverson kihagyta a hétfői, Detroit elleni meccset, és nem utazik el Atlantába és Indianapolisba sem a csapattal a sérült válla miatt. A korábban is kezelt testrész csütörtökön fájdult meg megint, amikor az eredményjelzőnek ütközött egy labda üldözése közben. Akkor még nyert a Sixers (112-101 a Seattle ellen), de pénteken a Lakerstől már 116-88-ra kikapott, köszönhetően az egyébként 27,4 pontot és 6,6 gólpasszt jegyző AI 3/18-as mezőnymunkájának. A "Válasz" vasárnap óta felkötött karral szobakerékpározik, Chris Ford vezetőedző pedig nagy bajban van.

A Detroit Pistons és az ex-mester Larry Brown ellen ugyanis olyan rossz volt a Philly, mint idén még nem. 19 972 néző előtt 76-66-ra kaptak ki, ez volt a hetedik vereségük a legutóbbi tíz meccsükből, nem játszott Iverson, nem kezdett Kenny Thomas és alig a félidő után befejezte Glenn Robinson. A Sixers 30,1%-osan dobott a mezőnyből (25/83), ez konkrétan a legrosszabb idei produkciójuk volt. Thomas elkésett edzésről, ezért ült a padra, aztán 3/12-es dobómutatóval 10 pontot ért el (és 18 lepattanóval szezoncsúcsot). Robinsonnak nagyon nem ment a Detroit védelmével szemben, és mikor Ford végleg lehívta a harmadik negyedben, átöltözött és hazament. Fordnak olyan játékosai maradtak, mint Greg Buckner, Willie Green és Kyle Korver. Nagy bajban van. Január 12-én még 18-20-szal állt a Philly, azóta ötöt nyert és 14-et vesztett, hiába az edzőváltás, omladozik minden. Könnyen lehet, hogy hat év után ismét a Sixers nélkül kezdődik a rájátszás.

A Pistonsnál már három meccset játszott Rasheed Wallace (az elsőt engedély nélkül, kapott is érte a csapat 200 ezer dollár büntetést), 85 perc alatt összesen 28 pontot, 20 lepattanót, továbbá 6-6 asszisztot és blokkot szorgoskodott össze. A Detroit 1-2-vel zárta ezt a sort, de valószínűleg azért jól járt vele Brown mester, de nem olyan jól, mint a New Jersey Nets Lawrence Frankkel. Az új edzővel 12, összesen 13 győzelemnél tart a tavalyi döntő vesztese, amely most már ismét az első számú esélyes Keleten, annak ellenére, hogy a Pacers vezeti a tabellát. Érdemes megfigyelni, hogy a Byron Scott edzőt kirúgató irányító, Jason Kidd a sorozatból két tripladuplával és kilenc dupladuplával vette ki a részét, a maradék két meccsen 16-9-9, illetve 11-9-9 volt a mérlege.

Egyébként a legérdekesebb mutatója nem neki, nem is Franknek, hanem Hubert Davisnek van, aki 25-ös győzelmi sorozatnál jár. A 12. szezonját húzó veterán a Pistons játékosa volt a detroitiak január közepéig tartó 13-as szériája idején, végig a sérültlistát erősítve, január 20-án ki is adták az útját. Aznap este a Pistons kikapott az Indianától. Hat nap múlva a Nets tíznapos szerződést kötött Davisszel. Ugyanazon a napon Frank került Scott helyére, és a Nets nem vesztett azóta. A 34 éves hátvéd február 17-én Davis garantált szerződést kapott New Jerseyben, ahol eddigi 12 meccse alatt két pontot (1/1 mezőnyből), három pattanót, két gólpasszt és két személyi hibát jegyzett. Összesen 21 percet játszott.

Még valamit: Kenyon Martin annak ellenére felkerült a tophúszas hatékonysági listára, hogy a Raptors ellen (nem kezdett, állítólag arcüreggyulladás miatt, de aztán be tudott állni, miután Rodney Rogers lesántult, és) csak hat pontot szerzett.