Vágólapra másolva!
Tizenöt meccsel az alapszakasz befejezte előtt megindult a hollywoodi sztáregylet: az összedrótozott Bryant és Malone segítségével törnek felfelé, már a harmadik helyen állnak a Nyugati főcsoportban. Hatalmas a verseny a Memphis és a Houston között a nyugati hatodik helyért, Keleten pedig a Cleveland rohant óriásit ugyanezért a pozícióért.

A Lakers túl van a szezonja legnehezebb részén, a hátralévő 15 meccséből 12-t hazai pályán játszik, és már harmadik. A Los Angeles-ieknek talán mégis bejön a sztárvásár, amit a nyáron elkövettek, de a legjobbjaik még mindig a régiek: Shaq és Kobe egyaránt a legjobb tízben vannak a hasznossági listán. Ennek a fényében a legnagyobb kérdés, hogy továbbra is kockára teszik-e Bryant testi épségét, hiszen ő maga is bevallja, hogy nincs jól a válla.

Biztosan nem akarnak úgy járni, mint Karl Malone esetében, aki 39 meccset kényszerült kihagyni térdszalagszakadása miatt, amit ráadásul elnéztek az orvosok. Bizony, ilyen a profisportban is előfordul, a Postás maga mesélte el az ESPN riporterének. A tévedés egy hónappal hosszabbította meg a kihagyását, a húzódásról ugyanis a terhelés elkezdésekor kiderült, hogy szakadás volt, és a rehabilitációs tréning csak rosszabbat tett a sérült térdnek.

Ugyan hétfő este kikapott a Nyugat leggyengébb csapatától, mégis szépen küzd a biztos playoffhelyért a Houston Rockets: ötöt nyertek sorban, az ötödiken éppen a legnagyobb rivális Memphist győzve le, és ezzel megszakítva a Grizzlies hétmeccses győztes szériáját. A Rakéták két alapembere közül a kínai center, Jao Ming 21,8 pontot, 9,2 lepattanót és két blokkot jegyzett meccsenként a sorozat alatt, 54,9%-kal dobva mezőnyből és 31/34-es büntetőmérleget állítva össze. A másik "pillér", az irányító Steve Francis 18,6 pontot, 6,3 gólpasszt, 5,2 pattanót és 2,6 labdaszerzést írt per mérkőzés.

Keleten továbbra is öldöklő küzdelem zajlik a rájátszás utolsó három helyéért, amelyre hat csapat pályázik, és a legtöbbet az utóbbi időben a Cleveland tette a bejutásért. Az All-Star szünet óta a Cavaliers 10-3-as győzelem-vereség mutatóval áll (a végén egy hatos nyerő szériával, ami jelenleg a legjobb a ligában), a 10. helyről a hatodikra dolgozva előre magát. Csak a Lakers (13-4), a Sacramento Kings (12-4) és a Grizzlies (11-3) áll előrébb a Cavaliersnél az All-Star gála óta írt tabellán. A draftegyes újonc LeBron James vezette Cavs egyik legfontosabb sikere volt a vasárnapi 107-104-es a (holtversenyben) ligaelső Indiana Pacers ellen. "Playoffra termettek" - ismerte el a legyőzöttek vezetőedzője, Rick Carlisle.

A keleti rájátszásharc alsó végén a Philadelphia 76ers áll, amelynél gongattak az Allen Iverson-Chris Ford bunyó harmadik menetére. Az amerikai sajtóban már egybehangzóan azt jövendölik, hogy április 14. lesz AI utolsó munkanapja a Sixersnél. A 27-es pontátlagú Iverson három meccs kihagyása után tért volna vissza vasárnap a Detroit Pistons (és ex-edzője, Larry Brown) ellen, de Ford a kispadra ültette... Volna. A "Válasz" becenévre hallgató szupersztár erre közölte: egy hozzá hasonló kaliberű játékos vagy kezd vagy nem játszik. Monológja itt olvasható, érdemes. Billy King, a 76ers elnök-igazgatója úgy nyilatkozott, hogy nem kívánja Iversont megbüntetni.

A Philadelphia Ford vezetése alatt majdnem 50%-os (7-8), és 3-1 a mutatója Iverson legutóbbi kihagyása (ezúttal térdsérülés) idején. A szezonmérleg rémes: 28-39, de ennek ellenére lehet esélyük a playoffra, a 8. helyezett Miami Heattől ugyanis csak két tiszta győzelemmel vannak lemaradva. Hogy az alapszakaszból hátralévő 15 meccs elég lesz-e bejutni - különösen a "hol van, hol nincs" Iversonnal - , egyelőre kérdés.

A Detroit Pistons a New Jersey elé hajrázott, és a rájátszásban érdekes lehet, hogy a Nets elleni mérlege eddig 1-2, a főcsoportelső Indiana ellen pedig 0-3. Rasheed Wallace azonban egyik meccsen sem játszott ezek közül, és a Pistons mérlege 9-3 a "Dirty 30" érkezése óta (rangadó ebben a tucatban viszont egy sem volt). Csütörtökön New Jerseyben, vasárnap Clevelandben, jövő kedden meg New Orleansben játszanak, csütörtökön pedig jön hozzájuk a San Antonio, most dől el tehát, milyen csapat lett a Detroit.