Vágólapra másolva!
Az alapszakaszgyőztes Indiana - akárcsak a Sacramento és a New Jersey - megnyerte második hazai mérkőzését az NBA rájátszásában, pedig egyik legjobbja, az év védőjátékosának választott Ron Artest nélkül fogadta a Bostont. Mindhárom együttes 2-0-ra vezet, a playoff első körében eddig minden a papírforma szerint alakul.

Csak félig jött be Mark Cuban, a Dallas Mavericks tulajdonosának jóslata: az üzletember azt jövendölte, a Sacramento 37 százalékos pontossággal dob majd kosárra a Nyugati-főcsoport negyeddöntőjének második meccsén, így csapata kiegyenlítheti az állást. Nos, a Kings valóban 37 százalékosan célzott, ám ez is elegendő volt számára egy négypontos (83-79) sikerhez.

"93 bobásunkból csak harminc ment be, így nem lehet nyerni" - mérgelődött a Dallas német ásza, Dirk Nowitzki, aki amúgy minden tőle telhetőt megtett, 28 pontig jutott. Az NBA legponterősebb csapata az idényben másodszor ragadt nyolcvan pont alatt. A hazaiak szekerét mellesleg Chris Webber húzta, aki 19 ponttal, 13 lepattanóval és 12 gólpasszal tripla-duplát ért el.

Mivel kedden az Indiana és a New Jersey is nyert, a hazai csapatok megőrizték makulátlan mérlegüket: a rájátszásban eddig nem termett babér a látogatóknak (13-0).

Keleti-főcsoport, negyeddöntő:
Indiana Pacers - Boston Celtics 103-90
ld:
J. O'Neal 22 (11 lep.), F. Jones 17, J. Tinsley 15, A. Harrington 12 (13 lep.), J. Bender 11, A. Croshere 10, illetve P. Pierce 27, C. Atkins 21, W. McCarty 12, M. Blount 10 (10 lep.)
az állás: 2-0

New Jersey Nets - New York Knicks 99-81
ld:
K. Martin (16 lep.), R. Jefferson 20, K. Kittles 16, J. Kidd 15, R. Rogers 12, illetve S. Marbury 23, K. Thomas 18 (12 lep.) , A. Hardaway 13 (10 gólp.)
az állás: 2-0

Nyugati-főcsoport, negyeddöntő:
Sacramento Kings - Dallas Mavericks 83-79
ld:
M. Bibby 24, C. Webber 19 (13 lep., 12 gólp.), D. Christie 13 (11 lep.), P. Stojakovic 13, illetve D. Nowitzki 28 (10 lep.), M. Daniels 16 (11 lep.), S. Nash 13 (9 gólp.), M. Finley 10
az állás: 2-0