Vágólapra másolva!
A Duke Egyetem trénerével, Mike Krzyzewskyvel tárgyal az NBA idei nagydöntőse, a Los Angeles Lakers a megüresedett edzői poszt betöltéséről.

Krzyzewsky 57 éves kora ellenére már igazi élő legendának számít az egyetemi kosárlabdázásban: eddig 24 szezonon keresztül irányította a Duke csapatát, amellyel háromszor megnyerte a bajnokságot és 11-szer választották az év edzőjének.

A Lakerstől a Detroit Pistons elleni vesztes nagydöntőt követően távozott Phil Jackson, aki öt évig dirigálta a kaliforniai sztárcsapatot. Pótlása különösen nehéz feladatnak tűnik, hiszen vele az együttes négyszer játszott finálét, s ebből háromszor a végső győzelmet is megszerezte.