Vágólapra másolva!
Szuper Levente hétfőn a német jégkorong-bajnokságban legutóbb második helyen végzett Berlin Eisbären (Jegesmedvék) csapatához utazik. A 24 éves magyar kapus először orvosi vizsgálaton esik át, majd ha a kontroll során mindent rendben találnak, próbaszerződést kap.

Ezt követően - amennyiben az edzéseken és a felkészülési mérkőzéseken megfelelő teljesítményt nyújt - a teljes idényre megállapodnak vele. Szuper az elutazásig a káposztásmegyeri AstraZeneca csarnokban egyéni tréningekkel készül.

A hálóőr azért döntött úgy, hogy nem a tengerentúlon vág neki az új évadnak, mert a játékosok és a klubtulajdonosok közötti bérvita miatt valószínűleg nem kezdődik el a tervezett időben, azaz októberben az NHL következő idénye. "A német élvonal nagyon erős, rengeteg kanadai, cseh és szlovák kap lehetőséget, ráadásul ha késik az NHL rajtja, biztosan több sztár is ebben a bajnokságban szerepel majd" - mondta Szuper, aki 2000 és 2003 között a Calgary Flames, az elmúlt idényben pedig a St. Louis Blues tartalékcsapatában játszott.

A kapus megjegyezte, ha sikerül megállapodnia a berlini klubbal, akkor az elmúlt évekhez képest minden bizonnyal többször állhat majd a magyar válogatott rendelkezésére. Szuper már szerepelt Németországban: az 1997/98-as szezonban a Krefeld Pinguine junior együttesében 40 mérkőzésen védett, és átlagban 2,69 gólt kapott.