Társoldalunk:

Lázongás nélkül kezdődött az előszezon

2004.10.05. 12:54

Minden rosszkedvű NBA-sztár becsekkolt kedden a csapata edzőtáborába, még Vince Carter és Gary Payton is megjelent, lenyelve a békát, hogy rossz helyen, de jó sok pénzt fognak keresni. Shaquille O'Neal és Kobe Bryant boldog, hogy ötezer kilométerre vannak egymástól, és Baron Davis, sőt még Jason Kidd is megbékélt a helyzettel. Boldognak látszik az NBA, örülnek a marketingesek.

A csapatok többsége kedden nyitotta a november 2-án rajtoló 2004/05-ös szezon előtti edzőtáborát, és a legtöbb helyen új nevek vonultak fel, nem is akármilyenek. Shaquille O'Neal Miamiban: ez a legnagyobb szám persze, de Tracy McGrady houstoni, Steve Nash (második) phoenixi, Antoine Walker atlantai és Steve Francis orlandói bemutatkozását is nagyon várják a durkkerek. A másik oldalon viszont, a távozni kívánók között szinte senkinek a vágya nem teljesült: Baron Davis New Orleansben, Vince Carter Torontóban, Peja Stojakovic Sacramentóban, Jason Kidd pedig New Jerseyben maradt.

És Gary Payton is elfogadta, hogy Bostonban kell folytatnia a pályafutását. Annyi nyüglődés után, amely főleg a lányi kaliforniai középiskolai tanulmányai körül forgott, végül megjelent a Celtics edzőtáborában, és jókedvűen válaszolgatott az újságírók kérdéseire, mint az új bostoni támadógépezet veterán vezére. "Egy csapatra való fiatal játékos lesz itt, akiket meg kell tanítanom jól kosárlabdázni. Remélem, gyorsan belejönnek, és akkor hamar elkezdhetünk sikereket gyűjteni."

Nagy változás ez a Los Angeles Lakersnél eltöltött egy szezonja után, ahol Shaquille O'Neal és Kobe Bryant mögé szorult támadásban. "A múlt évben szinte el sem fáradt, hiszen szinte meg sem kapta a labdát" - mondta a Celtics nagyreményű edzője, Doc Rivers. "Gary olyan ember, aki szereti maga vinni a showt, és éppen ezért hoztuk őt ide." Rivers azt állítja, kétsége sem volt afelől, hogy Payton végül elfogadja, hogy a Celtics az új csapat, és behozza Bostonba a keménységet és a vagányságot, amit annyira hiányoltak korábban, továbbá Paul Pierce és Ricky Davis mögött a harmadik dobóember szerepét is vállalja.

Payton 5,4 millió dollárt keres majd idén a korábban még a Lakersszel kötött szerződése értelmében, és az sem zavarja, hogy az új csapata az elmúlt 12 évben csak három playoff-párharcot nyert meg. "Ez egy kosárlabda-város" - mondta (és nem hazudott, hiszen a Red Auerbach-i, Larry Bird-i időkben tényleg az NBA fővárosa volt Boston). A kilencszeres All-Star 14 szezonja alatt 18 pontot, 7,2 gólpasszt jegyzett meccsenként, de miután 12 és fél seattle-i szezon után Milwaukee-ba, majd a Lakershez költözött, a múlt évadban durván visszaestek a számai (14,6, 5,5). "LA-ben nem játszhattam azt, amit szeretek" - magyarázta. "Ennek azonban vége. Itt jó nekem. Más lesz, nehezebb lesz, de legalább visszajönnek azok a napok, amikor én dönthettem el, mit játszunk a pályán."

Ha ezt Rivers is így gondolja, nagyon jó döntést hozott a 36 éves irányító. A két sztár pedig, aki az életét megnehezítette, boldogan kezdte az új szezont.

O'Neal első nyilatkozatai bátran bevehetők a best of egysorosai közé. A súlyát firtató kérdésre: "Száz tonnát nyomok." Aztán: "A legjobb focista vagyok a ligában, és mindig is én voltam a legszexibb a 210 fölöttiek között." Hogy milyen erős? "Most helyben szétverlek, ha akarod." És mi a véleménye a Heat edzőjéről, Stan Van Gundyról? "Az kicsoda?" A legviccesebb nyilatkozatairól híres Shaq hangulatát mindennél jobban mutatják az aranyköpései.

Bryant pedig, aki a Phil Jackson edző, O'Neal, Payton, Karl Malone és Derek Fisher nélküli új Lakers vezéreként vág neki, szintén kiegyensúlyozottnak tűnik. "Ez az én csapatom" - mondta. "Eddig Shaq volt a fókuszpont, most ez megváltozik. A srácok tőlem várják a vezetést, és fontos, hogy felépítsük azt a csapatot, amit szeretnénk." Bryant felhívta mind a kilenc új csapattársát, és végül nagyobb részükkel már hetekkel ezelőtt elkezdték az edzéseket titokban. "Nagyon szépen kezdte, mint csapatkapitány. Nagyszerűen összetartja a csapatot" - nyilatkozta a Lakers új edzője, Rudy Tomjanovich.

[origo]

Előző
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKK