Vágólapra másolva!
Az előző idény újoncává választott LeBron James 43 pontos karriercsúccsal vezette diadalra a Clevelandet a címvédő Detroit ellen az NBA legutóbbi játéknapján.

Az utóbbi nyolc meccséből hetet megnyerő Cavaliers 16 ponttal verte a bajnokot, amelyből a hétvégi tömegverekedés miatt hiányzott a hat találkozóra eltiltott Ben Wallace.

Tizedik mérkőzésén először győzött a Chicago, amely a Utah Jazz ellen törte meg a siralmas idénykezdetet. Az NBA eddigi egyedüli nyeretlen együttese az utolsó percben dobott büntetők révén nyert két ponttal Salt Lake Cityben.

Atlantában a nyáron Miamiba érkezett Shaquille O'Neal 21 ponttal rukkolt elő, de nála is jobban teljesített az ifjú Dwayne Wade, aki 31 ponttal, 11 gólpasszal és 8 lepattanóval alig maradt le pályafutásának első tripladuplájáról.

A térdsérüléséből visszatérő dallasi Dirk Nowitzki 23 pontja és 11 lepattanója kevés volt San Antonióban, ahol a házigazdák főként Tim Duncan 27 pontjának köszönhetően nyerték meg a texasi rangadót.

A 10/2-es mérleggel büszkélkedő Phoenix sorozatban hatodszor diadalmaskodott, míg a vendég Milwaukee ugyanilyen hosszú negatív szériánál tart.

Eredmények:
Toronto Raptors - New York Knicks 114-91
legjobb dobók:
Carter 22, Palacio 18, J. Rose 16, illetve Marbury, Mohammed 25-25, Craword 7

Philadelphia 76ers - Boston Celtics 110-97
ld: Iverson 28, J. Davis 19, M. Jackson 17, illetve R. Davis 23, Pierce 22, T. Allen 16

Orlando Magic - Portland Trail Blazers 83-89
ld:
Türkoglu 27, S. Francis, Hill 11-11, illetve Randolph 27, Stoudamire 16, Abdur-Rahim 12

Cleveland Cavaliers - Detroit Pistons 92-76
gól:
James 43, McInnis 16, Ilgauskas 6, illetve Hamilton 28, R. Wallace 11, Billups 7

Atlanta Hawks - Miami Heat 93-99
ld:
Walker 22, Collier 20, Delk 13, illetve Wade 31, S. O'Neal, Haslem 21-21

Memphis Grizzlies - Seattle SuperSonics 84-93
ld: Battier 12, Wells, Wright 10-10, illetve Lewis 27, R. Allen 20, Ridnour 14

San Antonio Spurs - Dallas Mavericks 94-80
ld:
Duncan 27, Parker 15, Barry 12, illetve Nowitzki 23, Stackhouse 15, Harris 12

Utah Jazz - Chicago Bulls 99-101
ld:
Kirilenko 20, Boozer 18, Okür 15, illetve Gordon 22, Curry 21, Hinrich 17.

Phoenix Suns - Milwaukee Bucks 111-104
ld:
Marion 23, Nash 22, Richardson 20, illetve Redd 22, Mason 20, Smith 18.