Vágólapra másolva!
Cserny Rékát, a Harvard nőikosárlabda-csapatának magyar centerét választották az elmúlt hét legjobb játékosának az amerikai egyetemi bajnokságban -  ebben a szezonban már másodszor.

A 23 éves válogatott játékos - aki a BEAC csapatát erősítette, mielőtt a Harvardra ment tanulni -, ebben az időszakban együttese mindkét meccsén a legjobbnak bizonyult. Az Old Dominion ellen 83-55-re elvesztett találkozón 32 pontot és nyolc lepattanót szerzett, míg a Binghamton 66-63-as legyőzéséből 25 ponttal és 12 lepattanóval vette ki a részét.

Cserny remek formáját, úgy tűnik, erre a hétre is átmentette, hiszen a Stony Brook együttese ellen 26 ponttal és kilenc lepattanóval vezette csapatát 87-69-es sikerre.

A tehetséges kosaras a mostani szezonban eddig 11 mérkőzésen lépett pályára, s ezeken átlagban 19,9 pontot szerzett és 8,2 lepattanót gyűjtött: összeredményével a tekintélyes egyetem történetében a negyedik helyen áll - írta a Harvard sportújságja.