Vágólapra másolva!
A péntek este Miamiban lejátszott Heat-Suns csúcstalálkozó talán egy új korszak első mérföldkövét jelölheti az NBA-ben. Két rendkívül okosan megcsinált csapat meccselt ugyanis, amely a nyáron szupersztárt igazolt egy csapat tehetséges fiatalhoz, és amely a - legalábbis pillanatnyi - ligaelsőségről döntött egymás között. Ha a nagydöntőt is ők játszanák júniusban, nem lenne meglepő, viszont fejlődne, továbblépne vele a kosárlabda. Alig négy héttel az alapszakasz vége előtt érdemes áttekinteni a mezőnyt, mi várható a rájátszásban.

A meccs fantasztikus volt, igazi kosárfiesta. A hazaiak 125-115-re nyertek, a Heat ezzel szezoncsúcsot állított fel a dobott pontok terén, elmarta a Délkeleti-csoport első helyét, és ellépett egy kicsit a Phoenixtől az NBA-elsőségért folytatott versenyben. Ráadásképp a legújabb kosarasgeneráció egyik legreményteljesebb tagja, Dwayne Wade fantasztikus légibemutatójával megint elkápráztatta a dél-floridai közönséget (a harmadik negyedet például úgy fejezte be, hogy blokkolta Amare Stoudemire-t, megszerezte a lehulló labdát, és elengedte: húszméteres röppálya csont nélküli találattal ért véget), 35 ponttal, kilenc gólpasszal és hét lepattanóval vezette a Heatet győzelemre. Mindezt úgy, hogy combsérülése miatt a csütörtöki edzést kihagyni kényszerült.

A Miami szupersztárja, Shaquille O'Neal 25 ponttal, a phoenixi nagyágyú Steve Nash 19-cel és 14 assziszttal járult hozzá az est fényéhez. Feltehetően e két játékos között fognak dönteni a szakírók, mikor az alapszakasz legértékesebb játékosára szavaznak. Az igazi MVP legfontosabb tulajdonsága ugyanis általánosan elfogadottan az, hogy nemcsak kivételes teljesítményre képes, de csapata és játékostársai is feljavulnak általa.

Nézzük csak Nasht. A Phoenix, amely tavaly 29 meccset nyert összesen, ténykedésének köszönhetően a liga egyik leglátványosabban játszó, legizgalmasabb csapat lett, amely - és ez talán még fontosabb - 51-17-es mérlegével vezeti a Nyugati főcsoportot, és csapatrekordot jelentő 28 meccset nyert idegenben. A 11 gólpasszos meccsátlaggal ligaelső Nash társaknak nyújtott segítsége legjobban Amare Stoudemire-en mérhető le: a csatár tavalyi 20,6 pontja és 47,5%-os mezőnymunkája idén a rengeteg pontos labdával (és Stoudemire félelmetes sebességének hála) All-Star szintre jutott: 26 pont és 56%. 56, igen. Döbbenetes. Ennél csak Christian Laettner 58%-a meglepőbb, ő természetesen a Shaq köré rajzó védelemnek köszöni a lehetőségeket.

Forrás: EPA
32-esek tere: Shaq Amare Stoudemire elől viszi a zsét

Shaq ugyanis a legtöbbet a szokott módján segít. A magára húzott védelemben idén csak (csak!) 22-23 pontot szerez átlagban, de a mögötte játszó csapattársak mindegyike osztályt lépett előre tavaly óta. Persze a legtöbbet a másodhegedűs Wade profitál, de O'Neal megmondta már a szerződéskötéskor: ő ebből a másodéves zseniből szupersztárt csinál. Nem beszélt a levegőbe. Ráadásul Kobe Bryanttől elszakadva megmutatta, milyen jó csapatvezér, csak négy meccsen hiányzott, elmúltak az allűrök, a fura betegségek. Ha valamikor, most van ideje MVP-díjat kapnia (eddig csak egyszer jutott neki a trófea), Nash pechjére. Megosztani pedig nem fogják.

A pénteki csúcsmeccsről a vendégcsapat kilenc veretlen idegenbeli fellépést követően távozott vesztesen. Nagy dolgok vannak itt (Amerikában adnak az ilyesmire): a Miami kétszámjegyű győzelmet sorban 14. alkalommal aratott, míg a Phoenix 100 pont fölé huszadszor jutott a legutóbbi 21 meccsén. Két bikaerős, ráadásul modern, jó, élvezetes kosárlabdát játszó csapat, mindkettő alapos előkészítés után a nyáron lépett nagyot előre. A Heat Alonzo Mourning, a Suns Jason Kidd helyi uralkodása óta nem volt ilyen nagyszerű, csak most az udvartartás is szerencsésen kiváló. Míg ezeket a sorokat írom, a Miami Charlotte-ban, a Phoenix Orlandóban áll vesztésre, az utóbbi az érdekesebb, mert mindkét csapatnak szüksége van a győzelemre, de a Magicnek jobban.

Mert a Heat már csoportgyőztes, nagyon korán, de nem ünnepeltek (Eddie Jones állítólag nem is tudta, hogy megvan a cím), nyilvánvalóvá téve, hogy nagyobb cél felé hajtanak. "Ezek a kis ügyek nem izgatnak, csakis a nagy dolog" - így O'Neal, akit mindig szívesen kérdeznek, mert válaszai legtöbbször aranyköpések: "Rendesen kell a randit befejezni. Nagy durranással." A főcsoport-elsőség meg is lesz, biztosan. A tavalyi bajnoki címével valószínűleg tehát egy korszakot - és nemcsak a nagy, ötéves keleti ínséget - lezáró Detroit Pistons lehet az egyetlen igazi ellenfele a Heatnek Keleten, a többieket tényleg utcahosszal előzi meg. Pontosabban több meccs már a harmadik Boston hátránya, mint ahány a Heatnek egyáltalán hátravan, következésképp nemhogy a rájátszásban biztosan ott van, de a másodiknál rosszabb helyen sem végezhet.