Társoldalunk:

A Knicksnek nem előny, ha vezet

2005.04.13. 9:58

A San Antonio Spurs legyőzte a Porlandet, és ezzel megnyerte a Délnyugati-divíziót az NBA-ben. A Boston az Atlanti-divízióban került lépéselőnybe a Philadelphiával szemben, a Celtics éppen a Sixerst verte. A New York hiába vezetett már 19 ponttal a Toronto ellen, végül mégis veszített, a Knicks ebben az idényben tizenegyedszer kapott ki úgy, hogy több mint tízpontos előnyt herdált el.

A Nyugati-konferencia legjobb és legrosszabb csapata találkozott Phoenixben, ennek ellenére csak az utolsó negyedben nyerte meg a meccset a Suns, amely 11 perccel a vége előtt még vesztésre állt, de akkor Shawn Marion és Amare Stoudemire vezetésével egy 15-2-es rohammal eldöntötték a találkozó sorsát az arizonaiak.

A New York Knicks 16 ponttal ment a Toronto előtt félidőben, ennek ellenére a kanadaiak nyertek, Chris Bosh és Jalen Rose vezérletével. Előbbi 29, utóbbi 25 pontot (ebből 19-et a második félidőben) dobott, a Knicks pedig tizenegyedszer vesztett kétszámjegyű vezetés után, ráadásul elég rossz passzban vannak Marburyék, akik utóbbi tizenegy találkozójukból mindössze egyet nyertek meg.

A San Antonio legyőzte a Portlandet, és ezzel megnyerte a Délnyugati-divíziót, egyben sorozatban nyolcadszor vonulhatott le győztesen a parkettről odahaza. A Spursben az argentin Manu Ginobili volt a vezér, aki a játéknap legeredményesebb játékosának bizonyult 30 pontjával.

Három kudarc után összejött a siker a Bostonnak a Philadelphia ellen, ezzel a Celtics közel került az Atlanti-divízió megnyeréséhez, ezzel a diadallal ugyanis három győzelemmel többet jegyeznek, mint a Sixers. Iversonéknak még meleg lehet a pite, mert bár egyelőre a nyolcadik helyen állnak Keleten, a New Jersey még megelőzheti őket, ráadásul még játszik egymással a két gárda.

A Los Angeles Clippers és a Utah Jazz tét nélküli meccset játszott, hiszen egyikük sem juthat be a rájtászásba, a 19 éves Shaun Livingston mindenesetre komolyan vette a találkozót és élete első dupladuplájával (15 pont, 10 gólpassz) járult hozzá a Clippers sikeréhez.

eredmények
Philadelphia 76ers - Boston Celtics 98-105 (30-23, 24-27, 24-28, 20-27)
legjobb dobók:
A. Iverson 28 (11 gólpassz), K. Korver 17, M. Jackson 16, iletve P. Pierce 27 (13 lepattanó), A. Walker 18, R. Davis 16

Los Angeles Clippers - Utah Jazz 94-85 (27-15, 18-18, 25-19, 24-33)
ld:
E. Brand 25 (10 lep.), M. Jaric 20, S. Livingston 15 (10 gólpassz), illetve M. Harpring 18, M. Okür 16 (14 lep.), R. Livingston 13

New York Knicks - Toronto Raptors 93-105 (22-20, 32-18, 14-32, 25-35)
ld:
S. Marbury 22, M. Taylor 17, M. Sweetney 12, illetve C. Bosh 29, J. Rose 25, M. Peterson 18

San Antonio Spurs - Portland TrailBlazers 95-89 (23-15, 25-15, 24-32, 23-27)
ld:
M. Ginobili 30, B. Bowen 11, B. Udrih 11, illetve D. Miles 18, J. Przybilla 16, R. Patterson 14

Phoenix Suns - New Orleans Hornets 99-85 (25-22, 29-26, 19-25, 26-12)
ld:
A. Stoudemire 27, J. Jackson 20, S. Marion 18 (17 lep.), illetve J. Smith 23, D. Dickau 13, L. Nailon 12

KAPCSOLÓDÓ CIKK