Vágólapra másolva!
A címvédő Detroit Pistons bejutott az NBA rájátszásában a Keleti főcsoport elődöntőjébe, miután hazai pályán legyőzte a Philadelphia 76ers csapatát, és ezzel összesítésben 4-1-re nyerte a párharcot. Nyugaton a Seattle SuperSonics a Sacramento Kings együttesét búcsúztatta ugyanilyen különbséggel.

A szokás szerint kőkemény védekezésével diadalmaskodó Pistonsban az év védőjátékosává választott Ben Wallace 11 ponttal és 13 lepattanóval zárt, míg a túloldalon az idény mesterlövésze, Allen Iverson 34 pontig jutott. Nyugaton a Seattle a Sacramentót búcsúztatta ugyanilyen különbséggel. A hét éve először a második körbe jutott SuperSonics vezére, Ray Allen 30 pontot szórt, míg a 2000 óta először a nyitófordulóban kieső Kingsben a szerb Peja Stojakovic 38, Mike Bibby pedig 35 ponttal rukkolt elő.

Emeka Okafort, a küzdelemsorozatba ősszel bekapcsolódott Charlotte Bobcats kiválóságát választották az év újoncává. A tavalyi játékosbörzén másodikként elkelt 22 éves tehetség a debütáló ifjak közül a legtöbb pontot dobta (15,9-es átlag) és a legtöbb lepattanót szedte (10,9). A szezon során 47 mérkőzésen ért el kétszámjegyű teljesítményt kosár- és lepattanószerzésben. Bár a szakértők a Hiúzokat várták a liga utolsó helyére, a gárda Okafor vezetésével 18 győzelmet aratott az alapszakaszban, és olyan sztáralakulatokat vert meg, mint a címvédő Detroit vagy a Shaquille O'Neal vezette Miami.

Ben Gordont, a Chicago Bulls első éves profiját választották meg az NBA 2004/2005-ös idényének legértékesebb cserejátékosává. Személyében először lett újonc a legjobb hatodik ember. Gordon 513 pontot kapott a szavazáson, a második helyen végző Ricky Davis (Boston Celtics) 257-et, míg a harmadikként záró Earl Boykins (Denver Nuggets) 155-öt. Az ifjú titán az alapszakasz mind a 82 mérkőzésén lehetőséget kapott, átlagban 15,1 pontot dobott, 2,6 lepattanót szedett, és 2 gólpasszt adott, ezzel nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a Bulls 1998 után először jutott be a rájátszásba.

Rájátszás, 1. forduló, Keleti főcsoport:
Detroit Pistons - Philadelphia 76ers 88-78
a négy győzelemig tartó párharc végeredménye: 4-1 a Detroit javára

Boston Celtics - Indiana Pacers 85-90
a párharc állása: 2-3 az Indiana javára

Nyugati főcsoport:
Seattle SuperSonics - Sacramento Kings 122-118
a négy győzelemig tartó párharc végeredménye: 4-1 a Seattle javára.