Vágólapra másolva!
Hároméves szerződést kapott az észak-amerikai profi jégkorongligában szereplő Dallas Starstól Vas János.

A 21 éves válogatott csatárral közölték, hogy szeptember 1-jén kell megjelennie a texasi klub edzőtáborában és amikor október 5-én beindul az NHL küzdelemsorozata, akkor a Dallas tartalékegyüttesében, az International Hockey League-ben (IHL) érdekelt Iowa Starsban kap lehetőséget, azonban szükség esetén bármikor magához rendelheti az NHL-es élgárda.

A jelenleg Horvátországban nyaraló Vas - aki az elmúlt két hétben a tengerentúli együttes nyári edzőtáborában vett részt - amatőr játékjogát 2002-ben foglalta le az 1999-ben Stanley-kupa-győztes, 2000-ben finalista Dallas, miután a svéd junior bajnokságban a rájátszás gólkirálya lett. Vas azóta is Svédországban játszik, és a válogatottban ugyancsak alapembernek számít.

Szuper Levente után Vas János a második magyar hokis, aki NHL-es szerződéssel bír.