Vágólapra másolva!
 Eladta a szívbeteg Eddy Curryt az észak-amerikai profi bajnokságban (NBA) szereplő Chicago Bulls, miután a kosaras nem vetette alá magát a DNS-vizsgálatnak.

A teszt arra szolgált volna, hogy az orvosok pontos diagnózist állítsanak fel a 22 éves center állapotáról, aki ritmuszavarai miatt kihagyta az előző alapszakasz utolsó 13 mérkőzését és a rájátszást is.

"Sosem küldök pályára valakit, amíg nem áll rendelkezésemre róla minden információ. A klub 400 ezer dolláros kártérítést ígért Eddynek, ha a következő 50 évben szívproblémák merülnének fel nála, de hiába" - mondta John Paxson szakmai alelnök.

Az elmúlt idényben 16 pontos meccsátlagot elérő Curry a New York Knicksben kezdi meg a november 1-én rajtoló szezont.

Meghosszabbította szerződését 2010-ig Amare Stoudemire-ral az NBA legutóbbi alapszakaszát megnyerő Phoenix Suns. A 22 éves, 208 centis kiválóság 26 pontos meccsátlaggal rukkolt elő az elmúlt idényben, ezzel a szezon legjobb, illetve minden idők 5. dobóteljesítményét produkálta.

A megállapodás részletei nem ismeretesek, de Stoudemire valószínűleg az új kollektív szerződés által meghatározott csúcsbért kapja, azaz öt év alatt 72,5 millió dollárral gazdagodik.