Vágólapra másolva!
Bejelentette visszavonulását Brett Hull, az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) történetének egyik legsikeresebb játékosa. Miután csapata, a Phoenix Coyotes színeiben öt mérkőzésen csupán egyetlen gólpasszt jegyzett, a magyar idő szerint vasárnap hajnali, Detroit Red Wings elleni találkozó előtt tartott rendkívüli sajtótájékoztatót.

"Rá kellett döbbennem, már nem vagyok az, aki voltam, és aki még szeretnék lenni. Büszke vagyok arra, amit 41 éves koromra elértem, de az idő eljárt fölöttem" - mondta meghatottan Hull.

A kiválóság 1986-ban lett NHL-es játékos, és azóta 741 gólt ütött. Nála többet csak a Phoenix jelenlegi edzője, Wayne Gretzky (894), valamint Gordie Howe (801) termelt. Emellett volt 650 gólpassza is, így 1264 mérkőzésen 1391 pontot szerzett. A rájátszásokban szerzett 38 emberelőnyös és 24 győztes gólja ligacsúcs, míg az örökranglistán a második az összes létszámfölényes (265) és győztes (110) találatokat tekintve.

Kilencszer szerepelt All Star-gálán, 1991-ben a liga legértékesebbje volt. 1999-ben az ő góljával nyert Stanley Kupát a Dallas Stars, és szintén bajnok volt 2002-ben a Detroittal, míg az amerikai válogatottal 1996-ban a Világkupában diadalmaskodott. 1990 és 1992 között sorozatban háromszor lett gólkirály 72, 86 és 70 találattal.

Édesapja, Bobby szintén klasszis játékos volt, és éppen egy hete vette át tőle a 9-es mezét, amit az idény végén kívántak visszavonultatni. A Hull-család az egyetlen az NHL-ben, amelynek mindkét tagja 600 gól fölé jutott, a legendás apa 610 találatnál zárta eredményes pályafutását.

A játéknap másik érdekessége, hogy Dominik Hasek megszerezte 300. győzelmét. Az Ottawa Senators 39 éves cseh légiósa a 23. kapus az NHL-ben, aki elérte ezt a bűvös határt. A kanadai gárda öt forduló után továbbra is százszázalékos, akár csak a Nashville Predators, amely megszakította a St. Louis Blues elleni, kilenc találkozóból álló nyeretlenségi szériáját.

Az Atlanta Thrashers hátvédje, Andy Sutton négy meccsre szóló eltiltást kapott, mert egy korábbi találkozón megpróbált sérülést okozni a torontói Darcy Tuckernek. A renitens közel 8 millió forintnak megfelelő összegtől esik el a kényszerpihenő alatt.

eredmények
Ottawa Senators - Boston Bruins 5-1
Montreal Canadiens - Toronto Maple Leafs 2-3
Philadelphia Flyers - New York Islanders 5-1
New York Rangers - Atlanta Thrashers 5-1
Pittsburgh Penguins - Tampa Bay Lightning 1-3
New Jersey Devils - Carolina Hurricanes 1-6
Florida Panthers - Buffalo Sabres 3-2
St. Louis Blues - Nashville Predators 1-4
Calgary Flames - Edmonton Oilers 3-0
Phoenix Coyotes - Detroit Red Wings 0-2
San Jose Sharks - Chicago Blackhawks 4-3.