Társoldalunk:

Lendületben az Oilers, ismét nyert a Pittsburgh

2005.11.02. 9:32

Három győzelemmel kezdte, majd hét vereséggel folytatta szereplését az Edmonton Oilers jégkorongcsapata, amely most ismét rátalált a nyerő szériára az észak-amerikai profi bajnokság, az NHL küzdelemsorozatában. A kanadai együttes a Dallas Stars és a Nashville Predators után ismét győzött, s ismét ötöt ütött: ezúttal hazai pályán a Columbus Blue Jackets együttesének.

Az 5-1-es győzelemmel véget érő összecsapás hőse Ales Hemsky volt, a cseh csatár kétszer is eredményesnek bizonyult, érdekesség, hogy mindkét gólnál a védő Chris Pronger "asszisztált".

Botrányosan kezdte a bajnokságot a Pittsburgh Penguins együttese is, amely a 40 évesen is zseniális Mario Lemieux-vel, illetve az utolsó amatőrbörzén, a drafton legelőkelőbb helyen elkelt Sidney Crosbyval vágott neki az évadnak.

Szezon előtt akadt olyan szakíró, amely azt mondta, a fiatal játékosok, és a klasszis játékosok elegye bármire elég lehet, főleg úgy, hogy összességében az Ottawa Senators csatáraival csak a Pingvin-támadók vehetik fel a harcot. Ehhez képest a csapat az első 9 mérkőzésen mindössze 26 gólt ütött, s nem nyert meccset!

"Hiszünk edzőinkben, egyszerűen nem Eddie Olczyk hibája, hogy így kezdtük a bajnokságot. A játékosoknak kell megoldani a munkát a jégen, ha képtelenek erre, akkor teljesen mindegy, ki ül a kispadon" - nyilatkozta október végén Lemieux a Pittsburgh Post-Gazette-ben, s a 10. meccsen meg is született az első siker, az Atlanta ellen.

Aztán a Carolina elleni zakót követően a legutóbbi körben ismét örömtáncot járhattak a Pingvinek, a Pittsburgh ugyanis a New Jersey Devils otthonában, hosszabbítás után győzött 4-3-ra. A győztes találatot a ráadás 61. másodpercében Szergej Goncsar ütötte.

eredmények
New York Islanders - Boston Bruins 4-3 - hosszabbítás után
Tampa Bay Lightning - Atlanta Thrashers 4-6
New Jersey Devils - Pittsburgh Penguins 3-4 - hosszabbítás után
Detroit Red Wings - Chicago Blackhawks 4-1
Montreal Canadiens - Florida Panthers 5-4 - hosszabbítás után
Edmonton Oilers - Columbus Blue Jackets 5-1
Calgary Flames - Minnesota Wild 3-0
Anaheim Mighty Ducks - Nashville Predators 3-1.

[origo]

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK