Vágólapra másolva!
Az utolsó pillanatban szerzett Richard Hamilton-duplával szerezte meg a győzelmet a tavalyi bajnok Detroit Pistons a Boston Celtics otthonában az NBA legutóbbi játéknapján.

A Keleti főcsoport rangadóján a dobáspontossággal mindkét gárda hadilábon állt, így végig fej fej mellett haladtak a csapatok. A finisben mégis úgy tűnt, a hazaiak örülhetnek, ám az utolsó támadás során Tayshaun Prince jól játszotta meg Hamiltont, aki a dudaszó pillanatában engedte el a sikert jelentő kosarat.

A második meccsüket megnyerő vendégeknél ezúttal is Hamilton volt a legeredményesebb 26 ponttal, míg a Celticsből a 28 ponttal záró Paul Pierce emelkedett ki. A Philadelphia 76ers szurkolói számára ismét bebizonyosodott, hogy hiába alkot remek kettőst a két sztár, Allen Iverson (29 pont) és Chris Webber (20), jó játékuk sem garancia a győzelemre.

A 76ers ugyanis szezonbeli harmadik fellépését is elbukta, ráadásul ezúttal a félelmetesnek nem nevezhető Charlotte Bobcatstől kapott ki a csapat, méghozzá hazai pályán nagyon simán, 17 ponttal.

Iversonékhoz hasonlóan a Denver Nuggets is két vereség után lépett pályára a legutóbbi játéknapon, ám a 76ersszel ellentétben a George Karl edző irányította Nuggets magyar idő szerint szombat hajnalban szenzációsan játszott és valósággal lemészárolta a vendég Portland TrailBlazerst, amely 39 pontos vereséggel volt kénytelen levonulni a parkettről.

A hazaiak igazi csapatként játszottak, mégis kiemelkedett a center Marcus Camby, aki 14 mezőnykísérletéből 11-szer talált a gyűrűbe és végül 23 ponttal és 17 lepattanóval zárt. A címvédő San Antonio Spurs is győzött. A 21 pontig és 10 lepattanóig jutó Tim Duncan vezérelte Spurs elsősorban a második félidőben mutatott ellenállhatatlan játékával győzte le könnyedén a Cleveland Cavalierst.

eredmények:
Philadelphia 76ers - Charlotte Bobcats 93-110
Orlando Magic - Memphis Grizzlies 85-94
Toronto Raptors - New Jersey Nets 92-102
Boston Celtics - Detroit Pistons 81-82
New York Knicks - Washington Wizards 75-86
San Antonio Spurs - Cleveland Cavaliers 102-76
Denver Nuggets - Portland TrailBlazers 107-68
Los Angeles Clippers - Atlanta Hawks 92-77
Seattle Supersonics - Minnesota Timberwolves 107-102 - hosszabbítás után
Golden State Warriors - Utah Jazz 85-91