Vágólapra másolva!
Nem maradhatott állásban Pat Quinn, az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) szereplő Toronto Maple Leafs vezetőedzője, a 63 éves szakembernek azután kell felállnia a kispadról, hogy a csapat nem jutott be a rájátszásba. Quinn mellett Rick Ley segédedzőnek is megköszönték az eddigi munkát.

Quinn 1998 óta irányította a torontói együttest, ezalatt 300 győzelem, 52 döntetlen és 222 vereség fűződött a neve mellé. Tizenkilenc éves NHL-pályafutása során 657-szer diadalmaskodott, ezzel a liga örökranglistájának negyedik helyén áll.

A tréner 2002-ben a kanadai válogatott szövetségi kapitányaként olimpiai bajnok lett, két évvel később pedig világbajnoki aranyat nyert a juharlevesekkel.

"Új hangot, új szemlétet szeretnénk. Egy olyan edzőt, aki a következő szezon után is komoly munkát végezne, aki már bizonyított, sikeres, NHL-tapasztalattal bír" - nyilatkozta John Ferguson klubigazgató. A hírek szerint Quinn utódja Paul Maurice lesz, ezt az állítást Ferguson sem cáfolta.

Maurice a legrangosabb ligában korábban már 604 meccsen ült a kispadon, 1995-ben a Hartford Whalers (később ez a csapat alakult át, s lett Carolina Hurricanes) szerződtette, 28 évesen a liga legfiatalabb trénereként.

Pályafutása csúcsát a 2001-02-es évad jelentette, amikor a Hurricanes bejutott a Stanley-kupa döntőjébe, de ott alulmaradt a Detroit Red Wingsszel szemben. A tréner 2003-ban távozott Carolinából, s tavaly nyáron vállalta el a Toronto Marlies irányítását.

(MTI) / [origo]