Társoldalunk:

Visszasírták a régi labdát az NBA-ben

2006.12.12. 10:22

A játékosok folyamatos panaszai hatására az NBA irányítói úgy döntöttek, hogy január 1-jétől ismét a hagyományos bőr labdával játsszák majd a mérkőzéseket. 

Az NBA harmincöt "bőrös" év után a mostani idényben újításként mikroszálas műanyagból készült játékszert vetett be annak ellenére, hogy az érintettek már az új labda debütálása előtt jelezték: nincsenek elragadtatva tőle. Shaquille O'Neal, a címvédő Miami centersztárja például olcsó áruházi terméknek nevezte az elődjénél jobban tapadó gömböt.

"A játékosok felől érkező visszhang egyértelműen negatív volt az új labdával kapcsolatban, ezért határoztunk úgy, hogy jövőre visszatérünk a régi modellhez" - mondta David Stern, az NBA első számú vezetője.

A Phoenix Suns csapatának nem sok gondja van a régi labdával, az arizonai gárda ugyanis sorozatban 11. sikerét érte el az NBA-ben, ezúttal az Orlando Magic otthonában. A Utah Jazz simán nyert a vendég Dallas Mavericks ellen, és a hazaiak mestere, Jerry Sloan NBA-karrierjének 1000. győzelmét aratta. A diadalból Carlos Boozer 31 ponttal és 11 lepattanóval vette ki részét, a texasiaknál a német Dirk Nowitzki 26 pontot szórt.

Eredmények:
Orlando Magic - Phoenix Suns 89-103
Philadelphia 76ers - Portland TrailBlazers 79-81
New Jersey Nets - Memphis Grizzlies 105-92 
New York Knicks - Boston Celtics 90-97
Miami Heat - Toronto Raptors 99-77 
New Orleans Hornets - Cleveland Cavaliers 95-89 
Chicago Bulls - Indiana Pacers 106-91 
Utah Jazz - Dallas Mavericks 101-79 
Los Angeles Clippers - San Antonio Spurs 81-103.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK