Vágólapra másolva!
A saintses Brandin Cooks és a Panthers defensive endje, Kony Ealy is New Englandben kezdi a következő szezont. Mindeközben a bajnokcsapat tight endje, Martellus Bennett a Green Bay Packers játékosa lett.

A regnáló Super Bowl-győztes New England Patriots tavaly öt játékost szerzett meg csere útján, idén pedig folytatódik ez a tendencia. A Patriots ezúttal a New Orleans Saints wide receiverére, Brandin Cooksra csapott le, akit a Saints a Patriots elsőkörös választási lehetőségéért cserélt el. Így a New Orleans-i csapat a 2017-es NFL-drafton az első körben kétszer is húzhat játékost, hiszen a Patriots helyén 32. helyen választhatnak.

Cooks a 2014-es drafton került a Saintshez, akik az első körben huszadikként választották ki az Oregon State Beavers egykori wide receiverét. A fiatal játékosnak 2016 jelentette az áttörést: a tavalyi szezonban 78 elkapásból 1173 yardot és nyolc touchdownt hozott össze.

Brandin Cooks idén Tom Brady legveszélyesebb fegyvere lehet Forrás: AFP/2016 Getty Images/Christian Petersen

Cooks a harmadik játékos, aki csere keretében került idén a Patriotsba, hiszen a csapat korábban már megszerezte az Indianapolis Colts tight endjét, Dwayne Allent (a Colts egy negyedik körös drafcetlit kapott Allenért, és a saját hatodik körös választási lehetőségéért), és Kony Ealyt, a Carolina Panthers defensive endjét. Ealyvel a Panthers odaadta a harmadik körös választási lehetőséget, cserébe pedig a Patriots második körös pickjét kapták.

Bajnokkal erősít a Packers

Allen érkeztével Martellus Bennett tight endnek nem volt maradása a Patriotsnál. A Super Bowl-győztes játékos már a döntő után néhány nappal világossá tette, hogy nem lát arra esélyt, hogy New Englandben marad, és egyértelműen azt a csapatot fogja választani, ahol a legtöbb pénzt keresheti. Bennettet végül a Green Bay Packers szerezte meg, ahova a játékos pont március 10-én, a harmincadik születésnapján írt alá.

A tight end hároméves szerződést kapott, ami 21 millió dollárról szól. Ezzel az is eldőlni látszik, hogy a Green Bay Packers nem igazolja újra Jared Cookot, aki a rájátszásban Aaron Rodgers fontos célpontjának számított. A 29 éves Cook iránt a hírek szerint leginkább a Buffalo Bills és a Detroit Lions érdeklődik.

A szülinapos Bennett Instagramon jelentette be új csapatát

@packers happy birthday me. Lol

Martellus Bennett (@martellusb) által megosztott bejegyzés,

Pryor a fővárosban folytatja, RGIII csapat nélkül

A Cleveland Browns wide receivere, Terrelle Pryor is új csapatra talált pénteken. A 27 éves Pryor, aki a karrierjét még az Oakland Raiders irányítójaként kezdte az NFL-ben, egy egyéves, nyolcmilliós szerződést írt alá a Washington Redskinsnél, ahol egy igazi legendát, a Tampa Bay Buccaneersbe távozó DeSean Jacksont kell pótolnia.

Terrelle Pryor egy évet kapott a bizonyításra Washingtonban Forrás: AFP/2016 Getty Images/Jason Miller

Pryor és Jackson 2016-os statisztikái egyébként majdnem pontról-pontra megegyeznek, hiszen mindketten négy touchdownnal zárták a szezont, és Pryor 1007, míg Jackson 1005 yardot hozott össze.

RGIII-nek Clevelandben sem sikerült visszatérnie a csúcsra Forrás: AFP/2016 Getty Images/Wesley Hitt

Az újjáépítkező Cleveland Browns ugyanakkor kivágta Robert Griffin III. irányítót, akit a csapat pont Washingtonból szerződtetett a tavalyi szezon előtt. Griffin a 2012-es draft első körében érkezett a Redskinshez, ahol az újoncévében a rájátszásig juttatta a csapatot, de utána a sorozatos sérülések miatt soha többé nem tudott a régi formájában játszani, és a tavalyi szezonban mindössze ötször lépett pályára a Browns irányítójaként.