Vágólapra másolva!
Az NBA nagydöntőjében a Golden State Warriors 2–0-ra vezet a Cleveland Cavaliers ellen, de LeBron James megmozdulásai továbbra is élményszámba mennek. Erről Neymar és Lewis Hamilton is tudna mesélni.

A legutóbbi mérkőzést (132–113) a Barcelona klasszisa, Neymar és a háromszoros Forma-1-es világbajnok Lewis Hamilton együtt nézte meg. A brazil klasszis csalódást keltő szezonon van túl, de az angol pilóta sincs élete legjobb formájában, az idei szezonban egyelőre 25 pontos hátránya van Vettel mögött.

Neymar és Hamilton jól szórakozott a a Golden State Warriors-Cleveland Cavaliers mérkőzésen Forrás: AFP/2017 Getty Images/Ezra Shaw

Ráfért tehát a kikapcsolódás a jó barátságot ápoló Neymarra és Hamiltonra, akik sokszor az állukat keresték a földön egy-egy megmozdulást követően.

LeBron James zsákolásánál már nem is hittek a szemüknek.

A következő összecsapást csütörtök hajnalban – magyar idő szerint 3 órakor – rendezik meg Clevelandben.