Vágólapra másolva!
A címvédő Cleveland Cavaliers hazai pályán legyőzte a Golden State Warriorst az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) nagydöntőjének negyedik mérkőzésén, így 3-1-re szépített a párharcban.

A tavalyi finálét 1-3-as hátrányból megnyerő Cavaliers elképesztő, 49 pontos nyitónegyeddel rukkolt elő,

az első félidőben szerzett 86 pontjával pedig rekordot javított az NBA-döntők történetében.

Az egyoldalú meccs során két további finálés csúcs megdőlt: a Cleveland 24 triplát dobott, illetve

LeBron James pályafutása kilencedik tripla dupláját (három statisztikai mutatóban kétszámjegyű teljesítményét) érte el, ezzel megelőzte a legendás Magic Johnsont.

A házigazdák vezére 31 ponttal, 10 lepattanóval és 11 gólpasszal zárt, a találkozó másik hőse pedig a

40 pontot szóró Kyrie Irving volt.

Az idei rájátszásban 15 siker után első vereségét elszenvedő Warriorsban csak Kevin Durant villogott, a 35 pontos sztár a finálé negyedik felvonásában is átlépte a 30 pontos határt. Ugyanakkor ezúttal kevés segítséget kapott társaitól, az elmúlt két szezon legjobbjává választott Stephen Curry mindössze 14 pontig jutott. Az összecsapás felfokozott hangulatát jelzi, hogy a játékvezetők hét technikai hibát osztottak ki, és szinte ötpercenként állt a játék, amíg a bírók videóról visszanézték a vitás eseteket.

A Cleveland Cavaliers nem adta fel a Golden State Warriors elleni NBA-döntőt Forrás: AFP/2017 Getty Images/Ronald Martinez

A 2015-ös bajnok oaklandiek továbbra is egy sikerre vannak a bajnoki címtől, és az NBA történetében még egyetlen csapat sem fordított meg párharcot 0-3-ról.

A párharc ötödik mérkőzésére magyar idő szerint kedden hajnalban kerül sor Oaklandben.

Eredmény:
Döntő, 4. mérkőzés:
Cleveland Cavaliers-Golden State Warriors 137-116 (49-33, 37-35, 29-28, 22-20)

Legjobb dobók: Irving 40, James 31, Love 23, Smith 15, illetve Durant 35, Green 16, Curry 14, Thompson 13

A négy győzelemig tartó párharc állása: 3-1 a Golden State javára.

Hatalmas lépést tett a Golden State a bajnoki cím felé

Az oaklandiek még mindig veretlenek a rájátszásban.