Vágólapra másolva!
Meghalt Gene Conley, egyike annak a két sportolónak, aki két amerikai profi ligában, kosárlabdázóként és baseballozóként is bajnoki címet tudott nyerni.

86 éves korában meghalt Gene Conley, korábbi amerikai profi sportoló, aki 1952-től 1969-ig tartó karrierje során két amerikai profi ligában, az MLB-ben (baseball) és az NBA-ben (kosárlabda) is tudott bajnoki címet nyerni. Hasonló bravúrra rajta kívül csak a 2003-ban meghalt Otto Graham volt képes.

Conley-t 1952-ben draftolta a Boston Celtics, de egy év kosarazás uttán inkább a baseballt választotta, és 1963-ig összesen négy csapatban szerepelt, közülük a Milwaukee Bravesszel 1957-ben megnyerte a World Seriest.

A következő évben már a Celtics keretében olvashatták a 203 centti magas sportoló nevét, aki

1959 és 1961 között zsinórban három NBA-bajnoki címet nyert a bostoni csapattal.

Gene Conley, az 1959-60 Boston Celtics keretében, a hátsó sorban 17-es mezben. A számot később visszavonultatta a Celtics, igaz John Havlicek nevével. Forrás: Wikimedia Commons

1961-ben elhagyta a Celticset, és aláírt a frissen alakult American Basketball League (ABL) egyik csapatához, a Tapershez, amit a ragasztaszalagokban (tape) utazó vállalkozó, Abe Saperstein alapított. Saperstein aztán nem csak a sportban, hanem az üzleti életben is társa lett, és visszavonulása után Conley maga is üzletember lett, Foxboro Paper Company néven alapított egy papírgyártással foglalkozó céget.