Vágólapra másolva!
Nem mindennapi eset történt meg az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) magyar idő szerint pénteki játéknapján. A liga élcsapatai közé tartozó St. Louis Blues a csoportrivális Dallas Starst fogadta, a bemelegítéskor azonban megsérült a csapat cserekapusa, Carter Hutton. Ez pedig egy fiatal srác élete legnagyobb élményét hozta el. Mindeközben a liga fő döntéshozó szerve, a Board of Governors (a csapattulajdonosokból álló bizottság) elfogadta Seattle városának pályázatát, ami azt jelenti, hogy feltehetően a 2020-21-es idénytől ismét új csapattal bővül a bajnokság.

Tyler Stewart csütörtöki napja úgy indult, ahogy az összes többi. Reggel csörgött a vekker, felkelt és elment dolgozni. A 25 éves fiatalember italautomaták karbantartójaként dolgozik St. Louis városában, ahol egyébként a helyi NHL-csapat, a Blues törzsszurkolója, szezonbérlete is van. A klubbal is jó kapcsolatot ápol, ahol tudják, Tyler amatőr szinten jégkorongozik is, méghozzá kapus. Szóval a derék Mr. Stewart hazaért a munkából, majd kapott egy telefonhívást:

a Bluestól keresték meg azzal, hogy sürgősen rohanjon a Scottrade Centerbe, de ne a nézőtérre, hanem az öltözőbe, ahol már várja a nevével ellátott kapusfelszerelés.

Történt ugyanis, hogy a mérkőzés előtt néhány órával Carter Hutton, a St. Louis cserekapusa megsérült, a farmligából (AHL) felhívott Ville Husso pedig nem tudta időben megtenni a farmcsapat székhelye, San Antonio és a St. Louis közötti potom 1500 kilométeres távolságot időben megtenni. Jött tehát Tyler Stewart, aláírta gyorsan az amatőr próbaszerződését, beöltözött, majd kikorcsolyázott a jégre kedvenc csapatával a bemelegítéshez.

Szerecséjére a kezdőkapus, Jake Allen ihletett napot fogott ki, lehúzta a rolót és mind a 29 Stars-lövést hárította, először produkált hibátlan meccset a szezonban. A második harmadra egyébként Husso is beesett, így Stewart is elfoglalhatta helyét a nézőtéren, miután átélhette élete legnagyobb élményét.

Az amatőr Tyler Stewart mellett a világbajnoki ezüstérmes Scottie Upshall készülődik Forrás: Twitter/Darren Pang

Mindeközben egy jóval nagyobb volumenű kérdésben is döntés született az NHL-ben. A tulajdonosok testülete elfogadta Seattle csatlakozási pályázatát, ami azt jelenti, hogy

32 csapatosra bővülhet a liga 2020-tól.

Gary Bettman, a liga elnöke kijelentette, nem egy jelenleg is működő csapat fog átköltözni az Egyesült Államok észak-nyugati csücskébe, hanem teljesen új franchise alakul, hasonlóan az idén belépő Vegas Golden Knights-hoz.

Azonban amíg a sivatagi csapatnak 500 millió dollárjába került a csatlakozás, addig a Seattle tulajdonosi körének már 650 milliót kell kicsengetnie. Várhatóan nem lesz ezzel probléma, a csoportot a milliárdos Dave Bonderman és a hollywoodi producer, Jerry Bruckheimer vezeti. A héten a városi tanács is elfogadta a KeyArena mintegy 600 milliós felújítási költségét, valamint a polgármester is aláírta a tervezetet.

Ismét megtelhet élettel a KeyArena, de előbb még átesik egy ráncfelvarráson Forrás: AFP/Dan Levine

A csarnok egyébként 2008 óta nélkülözi a major sportot, ekkor költöztették el az NBA-ben a dicső múltú SuperSonicsot Oklahoma Citybe, ahol felvette a Thunder nevet. A lakók egyébként azóta is fennhangon követeltek maguknak egy új csapatot és úgy tűnik, meg is kapják 2020-tól.