Vágólapra másolva!
Öt mérkőzést játszottak az észak-amerikai profi hokiliga (NHL) legutóbbi játéknapján. Ezek közül három helyen ráadásra is szükség volt, két meccsen a hosszabbítás, egyen a szétlövés döntött. A játéknap hőse a Columbus Blue Jackets csatára, Artemij Panarin volt, aki az 5-3-as győzelem alkalmával mind az öt találatból gólpasszal vette ki a részét.

Hiába tett szert 2-0-s előnyre a hazai pályán játszó New Jersey Devils a Columbus Blue Jackets ellen, a második harmadra megrázta magát a vendégcsapat és az orosz Artemij Panarin vezetésével 5-3-ra megfordította a meccset. A fiatal csatár karrierje egyik legjobb teljesítményével rukkolt elő és öt asszisztot osztott ki.

A Vegas Golden Knights még mindig nem hajlandó kipukkadni. Az újonc csapat remekül kezdte a szezont, aztán a kapusokat sújtó elképesztő sérüléshullám miatt kicsit megtorpant (a negyedik és ötödik számú hálóőröket is be kellett vetni), de az elmúlt időszakban ismét erőre kapott. Ezúttal Nashville-ből hozta el a két pontot, miután 4-3-ra győzött szétlövések után. 40 másodperccel a rendes játékidő vége előtt Erik Haula mentette döntetlenre az állást, majd a büntetőpárbaj hatodik körében Reilly Smith megszerezte a győztes találatot.

Haula egalizál:

Smith eldönti:

Nem volt szükség szétlövésre a Chicago Blackhawks - Buffalo Sabres találkozón, igaz, itt is hosszabbításba torkollott a küzdelem, amelyet a ráadás vége előtt öt másodperccel a hátvéd Gustav Forsling döntött el, megszerezve ezzel a 'Hawks hetedik hazai sikerét.

Szintén túlóráztak a felek Anaheimben, ahol a már-már valószínűtlenül sok sérülttel rendelkező Ducks alulmaradt hazai pályán a Minnesota Wilddal szemben, a győztes gólt a szintén bekk Matt Dumba szerezte.

Rendes játékidőben húzta be sorozatban negyedik győzelmét a Washington Capitals, amely otthon győzött az idegenben gyengélkedő New York Rangers ellen. A hazaiak kapusa, Braden Holtby 27 védést mutatott be, az első sor három találatot szerzett a négyből.

Eredmények:
New Jersey Devils – Columbus Blue Jackets 3-5
Nashville Predators – Vegas Golden Knights 3-4 szétlövés után
Chicago Blackhawks – Buffalo Sabres 3-2 hosszabbítás után
Anaheim Ducks – Minnesota Wild 2-3 hosszabbítás után
Washington Capitals – New York Rangers 4-2