Társoldalunk:

Újra az NBA kapujában egy magyar kosaras

2018.10.24. 09:50

Golomán György, a magyar kosárlabda-válogatott magasembere ott van az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA) szereplő New York Knicks fiókcsapatának, a Westchester Knicksnek a keretében.

Az NBA farmligájában, a G League-ben szereplő együttes jelenleg egy 16 fős bő kerettel készül a november 2-i szezonrajtra. Pontosabban 14-gyel, ugyanis ketten a nagycsapatnál pattogtatnak az NBA-ben. A létszámot 13-ra kell csökkenteni az első mérkőzésig, így Golománnak át kell még mennie egy keretszűkítésen.

Ha ez sikerülne neki, akkor végig szem előtt lenne a G League-ben, ahol esetleg egy olyan kétirányú szerződést is kiharcolhat magának, amellyel a New York Knicks felhívhatja a "nagyokhoz". 

Golomán György (szemben) a UCLA Bruins színeibenForrás: Getty Images/2016 Getty Images/Joe Robbins

A magyar játékos 2018 nyarán végzett a Los Angeles-i UCLA Egyetemen, majd a két helyi NBA-csapat, a Lakers és Clippers is próbajátékra hívta. Később nem kelt el az NBA újoncbörzéjén, de úgy néz ki, megragadhat Amerikában.