Társoldalunk:

Kicsi volt, kövér volt, lassú volt, hülye volt - mind világsztár lett

2018.11.25. 12:10

Túl kicsi, túl lassú, túl kövér, túl sérülékeny, túl hülye, túl lusta, túl balhés. Rengeteg fiatal sportolóra aggatják ezeket a jelzőket, akár szemtől szemben, akár azok a játékosmegfigyelők, akik véleménye miatt sokan esélyt sem kapnak arra, hogy bizonyítsanak. Az amerikai sportok világában szinte mindenkire rásütnek valamilyen bélyeget, mielőtt belépnek a „nagyok" közé, már ha engedik őket. Alább azokat a klasszisokat gyűjtöttük össze, akiket szintén így ítéltek meg a profivá válás előtt, de ők leküzdöttek minden akadályt, a legjobbak lettek. Van, aki a valaha volt legjobb.

A Egyesült Államokban az utánpótlás-nevelés és a tehetségkutatás teljesen más rendszerben zajlik, mint Európában. Az amerikaifocisták (NFL) és a kosarasok (NBA) szinte kivétel nélkül az egyetemi ligákból kerülnek ki, a hokisok (NHL) pedig vagy ugyanonnan, vagy a kanadai juniorbajnokságokból, esetleg az európai pontvadászatokból. A profiligákban minden évben tartanak egy amatőr játékosbörzét (draft), amelyre a legtehetségesebb fiatal sportolók jelentkeznek.Közülük a csapatok egy megadott sorrendben válogathatnak, leegyszerűsítve így: az utolsó csapat választhat először, az utolsó előtti másodszor, és így tovább. A bajnokcsapaté az utolsó választás joga. Amint a bajnok is választott, azzal véget ért egy kör. A kosarasoknál a draft kétkörös, azaz mindössze 60 amatőr játékos kel el, a hokisoknál és az amerikaifocisoknál hét körből áll az esemény. Akit nem választanak ki, jelentkezhet a következő évben is, de nem a végtelenségéig. Ez a „későn érő" játékosoknak egy újabb esélyt jelent. Akit viszont soha nem választanak ki, annak minimálisra csökkennek az esélyei arra, hogy bármilyen karriert befusson egy észak-amerikai topligában.

Az alábbi történetek összes szereplője a saját rút kiskacsa történetének hőse. Senki nem gondolta volna róluk, hogy ilyen karriert fognak befutni, de még csak azt sem, hogy elég jók lennének a profiligához. Vagy a legutolsó körökben választották ki őket, vagy egyáltalán nem. Haladjunk sportágak szerint.

NFL

Tom Brady: ki mással kezdenénk, mint minden idők talán legjobb játékosával. Brady négy évet járt a Michigan Egyetemre, ahol az első két évben szinte semennyit sem játszott. A következő kettőben is meg kellett vívnia a kezdő pozícióért, de nem sikerült teljes mértékben kiharcolnia, a vezetőedző 50-50%-ban rotálta őt és Drew Hensont, a fontos meccseket azonban Brady kapta.

Tom Brady fiatalon csak egy volt a sok közülForrás: AFP/2018 Getty Images/Maddie Meyer

Így sem hagyott mély nyomot a játékosmegfigyelőkben, így amikor eljött a 2000-es draft, nem álltak érte sorban a csapatok. Brady családi körben követte az eseményeket, akiket aztán egy idő után szégyenében otthagyott, mivel addig nem választották ki. Nem sokkal később felhívta a New England Patriots, ő pedig elsírta magát örömében, hogy nem kell elmennie biztosítási ügynöknek. A 6. kör 199. helyén választotta ki őt a Pats, azaz 198 játékost tartottak nála jobbnak a saját korosztályában, többek között hat irányítót. A folytatást pedig mindenki ismeri: első szezonjában még csak csere volt, a másodikban pedig úgy vette át New Englandet Drew Bledsoe sérülése után, hogy azonnal Super Bowlt nyert, amit azóta még négy követett. Páratlan karrierje miatt őt tartják a valaha volt legjobb amerikaifocistának.

Terrell Davis: a kiváló futót szintén a 6. körben, a 196. helyen választotta ki a Denver Broncos 1995-ben. Hatodik számú running backként érkezett az edzőtáborba, de az alapszakasz első meccsén már ő kezdett. Az első két éve is kiválóan sikerült, majd jött 1997 és 1998, a két Super Bowl-győzelem. Az elsőben MVP lett, majd a '98-as alapszakaszban is, amikor átlépte a 2000 futott yardos álomhatárt. Ebben a négy évben uralta az NFL-t, azonban a következőben elszakadtak a térdszalagjai, majd több műtéten is átesett, végül 2001-ben vissza kellett vonulnia.

Amíg játszott, addig ő volt a legjobb futó, minden idők egyik legjobbjaként beszélhetnénk róla, ha nincsenek térdbántalmai.

Kurt Warnert még annyira sem tartották, mint Bradyt. Egy kis egyetem harmadik számú irányítójaként jelentkezett az 1994-es draftra, de senkit nem érdekelt. Elment próbajátékra Green Baybe, de onnan is elküldték, a következő évei pedig így néztek ki: polcfeltöltés egy szupermarketben, arénafoci (a futsal amerikaifocis változata), majd NFL Europe. 1997-ben a St. Louis Rams igényt tartott rá, két évvel később pedig már ő volt a csereirányító. Sőt, Trent Green előszezonbeli sérülése után megkapta a karmesteri pálcát, aminek az eredménye minden idők talán legszórakoztatóbb támadógépezete lett, Warner 41 TD-passzt adott és 4353 yardot passzolt, valamint megnyerte a Super Bowlt is a csapatával, őt pedig megválasztották az alapszakasz és a Super Bowl MVP-jének is.

Kurt Warner története igaz hollywoodi sztori: polcfeltöltőből Super Bowl MVPForrás: AFP/Steve Schaefer

Két évvel később is őt választották a szezon legjobbjának, a döntő is összejött, ott azonban pont Bradyék előtt kellett fejet hajtania a Ramsnek. Innentől jött egy hosszabb hanyatlás, de 2007-ben újra magára talált az Arizona Cardinals színeiben, 2009-ben pedig ismét döntőzött, de akkor a Pittsburgh Steelers bizonyult jobbnak egy utolsó perces TD-vel. Ezután még volt egy jó éve, aminek a végén visszavonult. Igazi későn érő típus, aki 28 évesen robbant be a ligába, szó szerint.

James Harrison életútja többszörösen is kapcsolódik Warneréhez. Először is, ő sem kelt el a drafton 2002-ben. Mindig azt mondták rá, hogy linebackernek alacsony, védőfalembernek könnyű (110 kilóval). A Pittsburgh Steelers többször is megnézte őt, bekerült a gyakorlócsapatba, de háromszor is kivágták. Aztán a Baltimore-nál próbálkozott, majd Európában játszott, de 26 évesen a visszavonuláson gondolkozott. Ekkor negyedszer is megkereste a Steelers egy sérülés miatt, ő pedig bejátszotta magát a kezdőbe, 2007-ben pedig Super Bowlt nyert. Innentől zsinórban ötször meghívták a Pro Bowlra, négyszer lett tagja az NFL első vagy második számú álomcsapatának, 2008-ban pedig ő lett az év legjobb védője, az első draftolatlan játékosként. A csúcspont még hátravolt, 2009. február 1-jén ismét Super Bowlt nyert a Steelersszel, bemutatva a döntők történetének egyik legemlékezetesebb jelenetét, amikor az első félidő legvégén elcsípte az ellenfél irányítójának passzát, és 100 yardot szaladva csinált touchdownt. És ki volt az az irányító? Kurt Warner.

Elképesztő munkabírásával és szorgalmával egészen majd' 40 éves koráig játszott, utolsó mérkőzését a New England Patriots színeiben játszotta, amellyel kikapott a Philadelphia Eaglestől a 2018-as Super Bowlban.

Antonio Gates: a San Diego (később Los Angeles) Chargers tight endje a gimiben kosarazott és amerikaifocizott is. Egyetemen ugyanezt szerette volna, de választania kellett, végül előbbire szavazott. Jó számokat hozott, csapatával bejutott a March Madness legjobb 8 csapata közé, de miután lediplomázott, azt mondták neki, hogy testalkata miatt (193 centi, de 110 kiló) nincs esélye a profik között. Így visszatért a focihoz, és 19 NFL-csapat érdeklődött is utána. Végül a San Diego Chargers csapott le rá, ahol már a második évében csúcsokat döntögetett tight endként, 13 TD-elkapásánál senki nem ért el többet ezen a poszton. 38 évesen még mindig aktív, nyolcszor hívták meg a Pro Bowlra, ötször került be valamelyik álomcsapatba, és a 2000-es évtized legjobb csapatába is beválasztották. 116 touchdown-elkapása szintén rekord a tight endek között. Nem is rossz egy kosarastól.

NHL

Martin St. Louis: ha annyi dollárja lenne, ahányszor azt mondták neki, hogy túl alacsony, nem győzné számolni a pénzét. Más kérdés, hogy így sem, ugyanis megcsinálta magának a szerencsét. Már a juniorcsapatok sem kapkodtak a 170 centis kanadai szélsőért, aki az amerikai egyetemi ligában próbált szerencsét. Hiába hozott kiugró számokat, nem érdekelte az NHL-klubokat, nem kelt el a drafton sem. Végül a Calgary Flames dobott neki mentőövet, de nem ment neki a „nagyok" között, inkább a farmligákba, vagy a lelátóra száműzték, két év után pedig kivásárolták. Ekkor a Tampa Bay Lightning adott neki lehetőséget, amit kíméletlenül megragadt. Az első két döcögősebb és egy egész jó év után a negyedikben robbantott, és az egész NHL legeredményesebb játékosaként megnyerte a kanadai táblázatot (gól+gólpassz összesítve). Bezsebelte az MVP-címet is, a Tampával pedig megnyerte a Stanley-kupát. A döntő hatodik meccsén hirtelen halálban ő lőtte azt a gólt, amivel kiharcolta a hetedik összecsapást, mindezt volt csapata, a Calgary ellen.

2007-ben 102, '10-ben 94, '11-ben 99 pontot gyűjtött, 2013-ban pedig ismét pontkirály lett. 2015-ben vonult vissza, összesen 1033 pontot szerzett, nyert egy olimpiát és egy vb-t is, eredményességével eloszlatta a kételyeket a „törpéket" illetően.

Adam Oates: a túl lassú és túl balhés srác. Sokat bulizott, otthagyta a sulit, hogy hokizhasson, de nem jósoltak neki nagy jövőt, mondván: nem elegendő a koritudása. Egy benzinkúton dolgozott, miközben az egyetemi ligában játszott, de olyan fantasztikusan látott a pályán, és annyira önzetlen volt, hogy azt már az NHL-es csapatok sem hagyhatták figyelmen kívül. A Detroit leigazolta, de hamar megvált tőle és St. Louisba cserélte, ahol összeállt Brett Hull-lal, megalakult a hokitörténelem egyik legfélelmetesebb párosa.

Rettegtek tőlük az ellenfelek védőiForrás: Inside STL

Ez azonban nem tartott sokáig, mert Bostonba passzolták néhány szezonnal később, ahol tovább javultak a statisztikái, többször is ő lett az NHL asszisztkirálya. Megjárt még néhány együttest, végül 2004-ben vonult vissza, 1079 gólpasszával pedig a liga örökrangsorának negyedik helyén áll.

Brett Hull: a hokiisten Bobby Hull fia, aki túl laza volt ahhoz, hogy komolyan vegye a sportolói életet. Bohócligákban játszott, amikre senki sem figyelt, nem csoda, hogy 1982-ben, és egy évvel később sem választották ki az NHL-drafton. 1984-ben viszont már nem merték parlagon hagyni, mivel egy viszonylag komoly juniorbajnokságban 57 meccsen 105 gólt lőtt. Pedig még ekkor is kételkedtek a hozzáállásában, lassú is volt, és szikárnak sem lehetett nevezni. 1987-ben került be végleg a Calgary Flamesbe, de ott hamar megunták, hogy nem lehetett formába hozni, ezért elcserélték St. Louisba. Ott első évében 41 gólt ütött, majd jött a már említett Adam Oates, aki mellett a következő három évben 72, 86, valamint 70 találatot jegyzett. A 86 a mai napig a harmadik legmagasabb szám egy szezonban, és a legtöbb olyan hokistól, akit nem Wayne Gretzkynek hívnak. A csapatsikerek viszont nem jöttek, ő pedig 1998-ban Dallasba igazolt, ahol az első szezonjában rögtön győztes gólt szerzett a kupadöntő hatodik meccsének harmadik hosszabbításában (amin azóta is vitatkoznak, hogy érvényes volt-e), ezzel megnyerte első Stanley-kupáját.

Három évvel később Detroitban is begyűjtött egyet, majd 2006-ban visszavonult. 741 gólt lőtt, ezzel övé az NHL-es örökranglista negyedik helye.

Dominik Hasek: a cseh kapus játékjogát a Chicago foglalta le az 1983-as draft 199. helyén. Akkoriban az NHL csapatai nem igazán mertek a vasfüggöny túloldaláról játékost hozni, ráadásul Hasek hónapokig nem is tudta, hogy draftolták. 1990-ben költözött át a tengerentúlra, ahol két év után a Blackhawks Buffalóba cserélte, ott pedig beköszöntött az sikerkorszak. 2001-ig bezárólag hatszor nyerte el a legjobb kapusnak járó Vezina-trófeát, kétszer lett az alapszakasz legértékesebb játékosa (ezt egy kapus sem mondhatja el magáról), 1999-ben döntőzött a csapattal - épp Brett Hull gólja fosztotta meg a Stanley-től. 2001-ben Detroitba szerződött, ahol már Hull oldalán bajnok lett, 2008-ban (43 évesen) duplázott. Minden idők talán legjobb kapusa, aki nemcsak eredményességével, hanem látványos stílusával is a közönség kedvence lett. 1998-ban az ő vezetésével a cseh válogatott megnyerte a naganói olimpiát, az egész tornán elképesztően védett.

NBA

A fiatal kosarasoknak jóval nehezebb bekerülniük a profiligába, mivel itt évente csak 60 játékost választanak ki a drafton, ráadásul a csapatok kerete is jelentősen szűkebb. De így is akadnak olyan játékosok, akik nemcsak megragadtak a legjobbak között, de maradandót is alkottak. Két kiemelkedő, nem draftolt játékosról lesz szó.

Bruce Bowen: soha nem volt kiemelkedő sportoló, egy névtelen egyetem átlagos játékosa volt, papírforma szerint nem is kelt el a játékosbörzén, így három éven keresztül alacsonyabb szintű amerikai bajnokságok és a francia liga között ingázott. 1997-ben a Miami Heat adott neki esélyt, összesen 1 perc erejéig. A következő két szezont Bostonban töltötte, de nem kapott sok lehetőséget, majd visszakerült Miamiba, ahol a 2000-2001-es kiírásban végigjátszotta mind a 82 mérkőzést, remek védőjátékos vált belőle, be is került az NBA második legjobb védőötösébe. 2001 nyarán jött a sorsfordító igazolás a San Antonio Spurshöz, ahol a liga legjobb periméter-védőjévé fejlődött, mindig ő fogta az ellenfél legjobb játékosát. 2009-es visszavonulásáig erősítette a Gregg Popovich együttesét, három bajnoki címet szerzett, a Spurs pedig visszavonultatta a 12-es mezét. 2001 és 2009 között minden évben ott volt az adott szezon első vagy második legjobb védőcsapatában, játékstílusa sokszor súrolta (vagy átlépte) az alattomosság határát.

Azóta az NBA Junior program nagykövete lett, Budapesten is járt 2017 őszén és az Origónak is szívesen nyilatkozott.

Ben Wallace: egész életében hihetetlenül fakezű volt, ha nem tartottak kést a torkához, nem dobott kosárra. Így volt már ez az egyetemen is, ráadásul az akkori trendhez képest alacsonynak számított centerként (206 centivel), nem csoda, hogy nem érdeklődtek utána az NBA-csapatok. Nem kelt el az 1996-os drafton, de a Washington mégis szerződtette később, fokozatosan harcolta ki magának az egyre több játékpercet. Innen Orlandóba került, ahonnan Grant Hillért cserébe a Detroit Pistonshoz, ott pedig kivirágzott. Második és harmadik detroiti idényében (2002, 2003) is őt választották az NBA legjobb védőjének, "törpe" létére ő szerezte a legtöbb lepattanót, és a legtöbb blokkot is ő osztotta ki. 2004-ben pedig bajnoki címig vezette az autóvárosi csapatot a Shaq O'Neallel, Kobe Bryanttel, Karl Malone-nal és Gary Paytonnal felálló Los Angeles Lakersszel szemben. Ez még két "év védője-díj" követte (az összesen megszerzett négy cím holtversenyben NBA-rekord), majd tett néhány évnyi chicagói és clevelandi kitérőt, hogy aztán Detroitból vonuljon vissza 2013-ban. Négyszer hívták meg az All-Star gálára, a Pistons pedig visszavonultatta a 3-as mezét.

Ezek a történetek szinte mind megállnák a helyüket Hollywoodban. Amellett, hogy ezeknek a játékosoknak jókor kellett lenniük jó helyen, jóval többet is kellett küzdeniük, mint azoknak, akikről már fiatalon tudták, hogy kiemelkedő sportolók lesznek. Sztereotípiákat kellett megcáfolniuk, kitörni a saját skatulyáikból, hogy bebizonyítsák: senki sem tévedhetetlen, kitartással és rengeteg szorgalommal pedig bármit elérhetnek.