Társoldalunk:

Van, aki a görög szörnyet sem fél padlóra küldeni - videó

2018.12.28. 17:29

Úgy tűnik, itt van az NBA legújabb rivalizálása: a Milwaukee Bucks és a New York Knicks egy hónapon belül a második túlfűtött meccset játszotta egymás ellen. Ezúttal a két csapat óriásai adták a műsor fő elemét.

Alig egy hónappal ezelőtt azon hördült fel a tömeg – különösen azok, akik a Bucksnak szurkolnak, illetve még fontosnak tartják a sportszerűséget –, hogy a Knicks játékosa, Mario Hezonja egy zsákolás után átlépett a mögötte földre kerülő hazai sztár, Giannis Antetokounmpo fölött, ami méretes tiszteletlenségnek számít a sportpályákon.

A második felvonás még ennél is látványosabbra sikerült a két csapat csütörtök esti találkozóján. Az utolsó negyed elején a láthatóan zsákolási szándékkal a palánk felé törő Antetokounmpót egy könyökössel padlóra küldte a New York-i Enes Kanter. 

Az NBA-ben csak "görög szörny"-ként (Greek Freak) emlegetett Antetokounmpo nem is hagyta annyiban a dolgot, és kérdőre volnta a török centert. A két, egyaránt 211 centis játékos fejt-fejnek nyomva osztotta egymást. Kanterben már egyébként is volt bőven indulat, mert nem sokkal korábban kapott egy könyököst Thon Makertől, aminek a meccs után jól látszottak a nyomai: 

Az összetűzésbe még ketten avatkoztak be, mindketten a partvonalon túlról: a Bucks segédedzője, a korábbi NBA-játékos, Darvin Ham, aki arréb taszajtotta Kantert, amiért várhatóan egy-két meccsre szóló eltiltást fog kapni, illetve egy igazi nagy fiú, a Knicks 221 centis, jelenleg sérült lett óriása, Kristaps Porzingis, aki ezért jól elküldte Hamet melegebb éghajlatra: "Volt egy kis balhé ma este!!! A Bucks másodedzőjének a seggén kellene maradnia, ahelyett, hogy így rángatja Enest. Rángasd a saját játékosaidat, ne az ellenfelekét, baszki."

El vagyunk keseredve, hogy az idei szezonban már nem találkozik egymással, az alapszakaszban ugyanis már nincs több randevújuk, és miután a Knicks utolsó előtti a Keleti főcsoportban (a Buck ugyanott felülről második), ezért vajmi kevés az esély, hogy a rájátszásban egymásnak feszüljenek.