Társoldalunk:

Rájátszásba vitte a bajnokot, de bukott egymillió dollárt a Super Bowl hőse

2018.12.31. 12:37

Őrült izgalmakkal ért véget az NFL 2018-as alapszakasza. Az utolsó forduló előtt még három kiadó hely volt a rájátszás mezőnyében, amelyekre összesen hat csapat pályázott. A címvédő Philadelphia Eaglesnek nem a saját kezében volt a sorsa, de végül mégis bejutott, viszont irányítója, Nick Foles elbukott egymillió dollárt. A Pittsburgh Steelers a Cleveland Brownsban bízhatott, amely aztán kikapott Baltimore-ban, így a Ravens lesz ott a playoffban.

A Philadelphia a Minnesota Vikingsszel harcolt az NFC főcsoport utolsó, rájátszást érő helyéért. Utóbbi volt kedvezőbb helyzetben, "mindössze" annyit kellett volna tennie, hogy hazai pályán legyőzi a már bejutott Chicago Bearst. A Vikings azonban csak szenvedett a chicagói betonvédelem ellen, a csapat irányítója, Kirk Cousins pedig összetűzésbe került az oldalvonalon az elkapóval, Adam Thielennel.

A hazai csapat félidőben már 13-3-as hátrányban volt, aztán hiába zárkózott Stefon Diggs touchdownjával, többre nem volt képes, és végül 24-10-es vereséget szenvedett. Csak abban bízhatott a Minnesota, hogy ezzel egy időben a Philadelphia kikap a Washington otthonában.

A címvédő azonban nem tette meg ezt a szívességet a szétesőben lévő Redskins ellen. Habár az első negyedben még akadozott a gépezet, a következő háromban aztán egy-egy touchdownnal végül 24-0-ra lemosta a Philly a fővárosi együttest. Az Eagles irányítója, az előző Super Bowl MVP-je, Nick Foles először dobott egy interceptiont, majd beállította az NFL-csúcsot zsinórban 25 pontos átadással, hogy aztán a negyedik negyedben sérülés miatt kiváljon. Utóbbi egyébként nem csak fizikailag fájhat neki. A szerződésében ugyanis van egy záradék, hogy ha az Eagles bejut a playoffba, ő pedig a támadások egyharmadánál pályán van, akkor egymillió dollár üti a markát. Ez összesen 361 játékot jelentett volna, de Folesnak a sérülés miatt 357 jutott a szezonban (mivel eredetileg Carson Wentz cseréjeként számítottak rá), így négy játékkal, de lemaradt a busás bónuszról. Az persze némileg vigasztalni fogja, hogy a tavalyi meneteléshez hasonlóra készülhet a csapattal.

A másik főcsoportban, az AFC-ben négy együttes csatázott két helyért. A Pittsburgh Steelers legyőzte csoportriválisát, a Cincinnati Bengalst, de önmagában ez sem lett volna elég, ugyanis a divízió másik rangadóján a Clevelandnek nyernie kellett a Baltimore ellen. A két újoncirányító párbajában eleinte Lamar Jackson vezetett, aki két futott touchdownt szerzett a Ravensnek, a csapat pedig 20-7-es előnyben ment a nagyszünetre. A Browns azonban összekapta magát, Baker Mayfield harmadik TD-passza után pedig már a győzelemért támadhatott. Mayfield egyébként 27 hatpontost osztott ki idén, amivel megdöntötte Peyton Manning és Russell Wilson újoncrekordját. Egy perccel a vége előtt azonban megremegett a keze, eladta a labdát, amire a Ravens védője, CJ Mosley csapott le. Ezzel pedig be is biztosította a Baltimore kétpontos, 26-24-es sikerét, ezzel együtt pedig a helyét is a rájátszásban.

A maradék egy helyre pályázó két együttes egymás ellen lépett pályára. A Tennessee Titans-Indianapolis Colts összecsapás győztese bejutott a playoffba, míg a vesztes csak a tévéből nézhette. Döntetlen esetén pedig mindkettő lemaradt volna, és a Steelers csusszant volna be. A Titans dolgát nehezítette, hogy irányítója, Marcus Mariota nem játszhatott, Blaine Gabbert pedig nem ugyanaz a szint. Hiányát nem is bírta el a Titans, a túloldalon Andrew Luck remekelt, így a Colts 33-17-re nyerte a ki-ki meccset. Elképesztő hajrával rukkolt ki az Indianapolis, amely egy győzelemmel és öt vereséggel kezdte az alapszakaszt, majd egy 9-1-es sorozattal zárta.

Rekordok, mérföldkövek

A Kansas City Chiefs győzelmével bebiztosította magának az AFC-ben az első helyet, és az egész playoffban hazai pályán játszhat. Ebben hatalmas szerepe van a fiatal irányítónak, Patrick Mahomesnak, aki 5097 yarddal és 50 touchdownpasszal zárta élete első teljes idényét. Az 5000-50 klubnak eddig két tagja volt: Tom Brady és Peyton Manning, hozzájuk csatlakozott az MVP-cím legfőbb várományosa.

Csapattársa, Travis Kelce megdöntötte az egy szezonban legtöbb elkapott yard rekordját a tight endek között, 1336 lett az új csúcs.

Amely azonban nagyjából fél órát élt, mert jött a San Francisco játékosa, George Kittle, aki újabb elképesztő meccsével ezt 1377-re javította.

Mahomes legnagyobb kihívója az MVP-ért nem más, mint Drew Brees, aki viszont nem lépett pályára, mert a New Orleans Saints már korábban biztosította az első helyét az NFC-ben. Az irányító ezzel 74,4%-os passzpontossággal zárta az évet, saját rekordját adta át a múltnak. A helyén a lábát korábban kis híján elveszítő Teddy Bridgewater kezdett, aki a hosszú pokoljárás után kiosztotta első TD-passzát az elmúlt három év alatt.

A leghosszabb mezőnygól csúcsát 64 yarddal tartó Matt Prater ezúttal nem lábával, hanem karjával hívta fel magára a figyelmet. A Detroit Lions rúgója a Green Bay Packers elleni kiütésből egy touchdownpasszal is kivette a részét. 

Kyle Williams 13 évig szolgálta a Buffalo Bills együttesét. A védőfalember nemrég bejelentette visszavonulását, a Buffalo pedig a búcsúmeccsén pályára küldte támadásban. Hívtak is rá egy passzjátékot, ami után Williams bemutatta élete első (és utolsó) NFL-elkapását, ünnepélyesen búcsúzott a ligától.

NFL, alapszakasz, 17. (utolsó) játékhét:
Washington Redskins-Philadelphia Eagles 0-24
Minnesota Vikings-Chicago Bears 10-24
Tennessee Titans-Indianapolis Colts 17-33
Baltimore Ravens-Cleveland Browns 26-24
Buffalo Bills-Miami Dolphins 42-17
Green Bay Packers-Detroit Lions 0-31
New England Patriots-New York Jets 38-3
New Orleans Saints-Carolina Panthers 14-33
New York Giants-Dallas Cowboys 35-36
Tampa Bay Buccaneers-Atlanta Falcons 32-34
Houston Texans-Jacksonville Jaguars 20-3
Denver Broncos-Los Angeles Chargers 9-23
Kansas City Chiefs-Oakland Raiders 35-3
Los Angeles Rams-San Francisco 49ers 48-32
Pittsburgh Steelers-Cincinnati Bengals 16-13
Seattle Seahawks-Arizona Cardinals 27-24

A rájátszás programja:
Amerikai Főcsoport (AFC):
Houston Texans (3.)-Indianaplis Colts (6.), szombat 22.35
Baltimore Ravens (4.)-Los Angeles Chargers (5.), vasárnap 19.05
Az AFC-ben a Kansas City Chiefs (1.) és a New England Patriots (2.) csak a második fordulóban kapcsolódik be.

Nemzeti Főcsoport (NFC):
Dallas Cowboys (4.)-Seattle Seahawks (5.), vasárnap 2.15
Chicago Bears (3.)-Philadelphia Eagles (6.), vasárnap 22.40
Az NFC-ben a New Orleans Saints (1.) és a Los Angeles Rams (2.) csak a második fordulóban kapcsolódik be.

A Super Bowlt február 3-án Atlantában rendezik.