Vágólapra másolva!
Az észak-amerikai profi hokiliga (NHL) cserestopja éppen ma van, ezután a csapatok már nem üzletelhetnek egymással, nem "kereskedhetnek" a játékosokkal. Éppen ezért ilyenkor szinte megőrül a piac, igazi adok-veszek alakul ki, amelyben rengeteg hokisnak kell költöznie. Matt Duchene-nel, az olimpiai bajnok kanadai játékossal ez másodszor történt meg, igaz, nem volt annyira sokkoló, mint az első.

Arról mi is írtunk, amikor a center a Colorado Avalanche-től az Ottawa Senatorhoz került úgy, hogy meccs közben szóltak neki, hogy irány az öltöző, csomagoljon, és viszlát. A sors fintora, hogy következő mérkőzését éppen volt csapata ellen játszotta.

Azonban az ottawai kaland nem úgy sült el, ahogyan a felek szerették volna, a Senators újjáépítésbe kezdett, és áruba bocsátotta Duchene-t, akiért a Columbus Blue Jackets cserélt.

A játékosnak most azonban nem kellett azonnal elköltöznie, mert új csapatában már megint a régi ellen mutatkozott be, de Ottawában, a mérkőzés után viszont már cuccolhatott is át Columbusba.

Néhány nappal később korábbi csapattársát, Ryan Dzingelt is az ohiói csapathoz cserélte a Senators, akivel rendkívül összebarátkoztak Ottawában, egy sorban is játszottak. Duchene ekkor kibérelt egy magángépet, amivel visszarepült a kanadai fővárosba, ahol felkapta régi-új csapattársát, feleségét, a néhány hónapos gyermekét, valamint szeretett kutyáját, majd kiposztolta az év legaranyosabb fotóját erről.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Got my 3 kids into Columbus

Matt Duchene (@matt9duchene) által megosztott bejegyzés,