Társoldalunk:

A ligautolsó otthonában is kikaptak LeBron Jamesék

2019.03.03. 09:48

Phoenix Suns 118-109-re verte a vendég Los Angeles Lakers csapatát az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) legutóbbi játéknapján.

A nyugati főcsoport utolsó helyén álló hazaiak legutóbbi három találkozójukból kettőt is megnyertek 17 vereségből álló rossz sorozatukat követően.

Ezzel szemben az ugyanitt rájátszásért küzdő Lakers négyet is elvesztett előző öt mérkőzéséből, és már öt győzelemnyi távolságra van a rájátszást jelentő nyolcadik helytől, amelyet éppen városi riválisa, a Clippers foglal el 35 megnyert összecsapással.

Soha ilyen gyenge mérlegű csapattól nem kapott még LeBron James aktuális együttese:

A Lakersen az sem segített Arizonában, hogy LeBron James remekelt, és egy lepattanó híján tripa-duplát hozott össze, miután 27 pontja és 9 lepattanója mellé 16 gólpasszt is kiosztott. Hazai oldalon a fiatal DeAndre Ayton volt a legjobb 26 ponttal és 10 lepattanóval.

Említést érdemel még a Jazz és Buck összecsapása, ahol minden fronton hatalmas párbajokat vívtak a csapatok, illetve a játékosok. Vendég oldalon Giannis Antetokounmpo 43 pontot szerzett, de rajta is túltett Donovan Mitchell, aki 46 ponttal új karriercsúcsot ért el.

Pók show:

Antetokounmpo 14 lepattanós teljesítményét pedig Derrick Favors múlta felül, ő 18 labdát szedett össze. És hiába vezetett a Bucks a negyedik negyed elején még 17 ponttal, végül mégis a Jazz örülhetett.

Eredmények:
Cleveland Cavaliers-Detroit Pistons 93-129
Indiana Pacers-Orlando Magic 112-117
Miami Heat-Brooklyn Nets 117-88
Philadelphia 76ers-Golden State Warriors 117-120
San Antonio Spurs-Oklahoma City Thunder 116-102
Dallas Mavericks-Memphis Grizzlies 81-111
Denver Nuggets-New Orleans Pelicans 112-120
Phoenix Suns-Los Angeles Lakers 118-109
Utah Jazz-Milwaukee Bucks 115-111