Társoldalunk:

Egyre közelebb a hokitörténelem legnagyobb égése

2019.04.15. 07:50

A két idegenbeli győzelem után hazai pályán is nyerni tudott a Columbus Blue Jackets az alapszakaszt győzelmirekord-beállításával megnyerő Tampa Bay Lightning ellen az észak-amerikai jégkorongliga (NHL) rájátszásának vasárnapi játéknapján, így egy lépésre van a továbbjutástól.

A floridai együttes elképesztő dominanciával nyerte meg az alapszakaszt, nem sok ember fogadott volna ellenük a végső győztest illetően. Ehhez képest hazai jégen elvesztették az első két mérkőzést az utolsó kiemelt Columbus ellen, majd idegenben is vereséget szenvedtek, ezzel a négy győzelemig tartó párharcban 3-0-s hátrányba kerültek. Utoljára 2012-ben fordult elő olyan, hogy az első kiemelt elveszítette az első körös párharc első három mérkőzését, a későbbi bajnok Los Angeles Kings lepte meg a Vancouver Canucksot. A Kings végül elveszítette a negyedik meccset, de az ötödiket behúzta, és továbbjutott.

Olyanra viszont még soha nem volt példa az NHL több mint 100 éves történetében, hogy az alapszakaszgyőztes söpréssel essen ki az első körben, ehhez a szégyenletes rekordhoz most nagyon közel került a Tampa Bay. Columbusban dörrent az ágyú a lefújás után. A Blue Jackets egyébként az NHL egyetlen olyan csapata, amely még nem nyert rájátszás-párharcot, ezt szeretné most megtörni John Tortorella együttese.

A New York Islanders is 3-0-ra vezet a 2016-os és 2017-es bajnok Pittsburgh Penguins ellen, miután a két megnyert hazai találkozó után 4-1-re győzött idegenben is.

Elkerülte a Tampáéhoz hasonló blamát a Winnipeg Jets, amely szintén két otthoni vereséggel kezdte a rájátszást, a harmadik mérkőzésen viszont egy 6-3-as győzelemmel szépített a St. Louis Blues vendégeként.

A tavalyi nagydöntős Vegas Golden Knights otthon tett szert 2-1-es vezetésre, miután Mark Stone három és Paul Stastny két góljának is köszönhetően 6-3-ra nyert a San José Sharks ellen.

Eredmények, főcsoport-negyeddöntők, 3. mérkőzések:
Keleti főcsoport:
Columbus Blue Jackets-Tampa Bay Lightning 3-1
A párharc állása: 3-0 a Columbus javára.
Pittsburgh Penguins-New York Islanders 1-4
Az állás: 3-0 a New York javára.
Nyugati főcsoport:
St. Louis Blues-Winnipeg Jets 3-6
A párharc állása: 2-1 a St. Louis javára.
Vegas Golden Nights-San Jose Sharks 6-3
Az állás: 2-1 a Vegas javára.
A párharcok az egyik csapat negyedik győzelméig tartanak.