Társoldalunk:

Minden idők legőrültebb dobásával jutott tovább a Toronto - videó

2019.05.13. 07:51

Két mindent eldöntő hetedik meccset játszottak az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) vasárnap esti játéknapján. Az elsőn a Portland Trailblazers a remek második félidejének köszönhetően idegenben győzött a magasabban kiemelt Denver Nuggets ellen, a másodikon pedig Kawhi Leonard lehetetlen, dudaszós kosarával jutott tovább a Toronto Raptors. Mutatjuk.

A végletekig kiélezett keleti főcsoport elődöntő 7. meccsén sem a Raptors, sem ellenfele, a Philadelphia 76ers nem tudott 10 pontnál nagyobb előnyt kiépíteni, oda-vissza változott az éppen vezető csapat kiléte. Ennek megfelelően a hajrához is szorosan érkeztek a felek, az első három negyedben szenvedő Kawhi Leonard (30 dobásából csak 10 ment be) sebességet váltott, egymaga beszórt 15 pontot a záró játékrészben. Ebből az utolsó három elképesztőre sikerült: 90-90-es állásnál 4,8 másodperccel a vége előtt megkapta a labdát, tett egy tiszteletkört, majd a sarokból, két remek, egyenként minimum 208 centi magas védő (Ben Simmons és Joel Embiid) fölött elengedett egy rettenetesen nehéz dobást. A labda a gyűrűn landolt, majd 5 pattanás után beesett, eddigre a duda is megszólalt. Az Air Canada Center teljes közönsége lélegzetét visszafogva várta, mi lesz a dobásból, és amikor becsorgott, kitört az örömünnep. A sokat megélt kommentátor, Kevin Harlan is csak őrjöngeni tudott, ahogy mindenki más is. Ráadásul Leonard történelmet írt ezzel a dobással, ugyanis az NBA történetében még sosem döntött hetedik mérkőzésen dudaszós kosár.

Mindez a hazai kommentátor, Matt Devlin hangjával:

A nyáron igazolt kiscsatár vezetésével tehát a Raptors jutott be a keleti döntőbe, ahol a Milwaukee Bucks lesz az ellenfele.

Nyugaton a Portland Trailblazers véghez vitte a bravúrt, és idegenben tudott hetedik mérkőzést nyerni. A Denver Nuggets az első félidőben remekül játszott, 17 ponttal is vezetett, de a nagyszünetre csak 9 maradt az előnyből. Ezt aztán a harmadikban folyamatosan eltüntette a Blazers, a negyedikben pedig át is vette a vezetést a 37 pontos CJ McCollum vezérletével, és nem is engedte ki a kezéből, végül négy ponttal győzött. A főcsoportdöntőben a címvédő Golden State Warriors vár Terry Stotts együttesére.

Eredmények, főcsoport elődöntők:

Keleti főcsoport:
Toronto Raptors-Philadelphia 76ers 92-90
A párharcot a Toronto nyerte 4-3-ra.

Nyugati főcsoport:
Denver Nuggets-Portland Trail Blazers 96-100
A párharcot a Portland nyerte 4-3-ra.