Vágólapra másolva!
A St. Louis Blues pénteken nyert a vendég San Jose Sharks ellen, ezzel másodszor is kiegyenlítette a két csapat párharcát az észak-amerikai jégkorongliga (NHL) nyugati főcsoportjának döntőjében.

A hazai együttes a két nappal korábban, érdekes körülmények között, hosszabbításban elveszített harmadik találkozó után komoly energiával kezdte a negyediket, ami azonnal meghozta a gyümölcsét, Ivan Barbasev góljával 35 másodperc elteltével a Blues vezetett.

Az első harmad hajrájában a St. Louis emberelőnyből növelte előnyét egy szerencsés góllal, Martin Jones kapus saját védője, Justin Braun korcsolyájára ütötte a korongott, ami a kapuban kötött ki. A gólt hivatalosan Tyler Bozaknak adták, mivel a hokiban nincs öngól.

A második játékrészben a Sharks feljebb kapcsolt, egyszer Brent Burns révén kapuvasig is eljutott, de nem sikerült betalálnia. A harmadik harmadban aztán megtört a jég, Tomás Hertl tuszkolt be egy emberelőnyös találatot a 47. percben, viszont egyenlíteni már nem tudott a San José.

A Blues kapujában az újonc Jordan Binnington 29 védéssel zárt, és ő lett az NHL történetének 10. elsőéves kapusa, aki eljutott 10 győzelemig élete első playoffjában.

Jordan Binningtonnak járt a pacsi Forrás: AFP/2019 Getty Images/Elsa

Az NHL közben kihirdette a Stanley-kupa döntőjének pontos menetrendjét, már csak az a kérdés, hogy a Blues, vagy a Sharks lesz-e a keleti győztes Boston Bruins ellenfele.

Bostonban kezdődik a finálé Forrás: NHL

Eredmény, nyugati főcsoportdöntő, 4. mérkőzés:

St. Louis Blues-San Jose Sharks 2-1
Az állás: 2-2

A párharc az egyik csapat negyedik győzelméig tart.