Vágólapra másolva!
A címvédő Golden State Warriors hétfőn hosszabbításban győzött a vendéglátó Portland Trail Blazers ellen, és ezzel veretlenül nyerte meg az észak-amerikai kosárlabda-liga nyugati főcsoportdöntőjét. A Warriors sorozatban ötödik nagydöntőjére készülhet, miután az előző négy kísérletéből háromszor is megszerezte a bajnoki címet.

A negyedik meccs forgatókönyve hasonló volt az előző kettőéhez: a címvédő macska-egér játékot űzött a Portlanddel, amely ezúttal is el tudott lépni 17 ponttal, de most sem tudta megtartani. Ezúttal a harmadik negyed vége előtt kettő perccel volt ekkora előnye Terry Stotts csapatának, de ezt fokozatosan tüntette el a Warriors, amelynek most két vezére volt: Steph Curry 37 pontot szórt (a párharc összes találkozóján 36 fölé jutott, ez NBA-rekord), emellett leszedett 13 lepattanót, és kiosztott 11 gólpasszt. Ugyancsak tripladuplát ért el Draymond Green, aki 18 ponttal, 14 lepattanóval és 11 assziszttal segítette csapatát. Korábban arra sem volt példa, hogy két csapattárs egy meccsen tripladuplát hozzon.

Steph Curry és Draymond Green az egész párharc alatt parádésan játszott Forrás: AFP/2019 Getty Images/Steve Dykes

A túloldalon a harmadik számú center, Myers Leonard volt a legeredményesebb. Az eddig csak epizódszereplő, sokszor 0 percet játszó magasember 30 pontot és 12 lepattanót tett a közösbe, valamint Damian Lillard is eljutott 28 pontig (valamint 12 gólpasszig), és CJ McCollum is beszórt 26-ot, de ez is kevésnek bizonyult.

Érdekesség, hogy hiába lett a párharc végeredménye 4-0 a Warriorsnak, a Blazers több ideig volt előnyben.

A Golden State ezzel sorozatban 5. nagydöntőjére készülhet, erre utoljára a Boston Celtics volt képes, amely 1957 és 1966 között tízszer jutott a fináléba.

Eredmény, nyugati főcsoportdöntő, 4. mérkőzés:
Portland Trail Blazers-Golden State Warriors 117-119 - hosszabbítás után
A párharc végeredménye: 4-0 a Golden State javára.