Társoldalunk:

Lionel Messi a világ legtehetségesebb hokisai számára is példakép

2019.06.22. 09:59

Magyar idő szerint szombat hajnalban tartották az észak-amerikai profi hokiliga (NHL) amatőr újonckiválasztóját (draft). Habár az amerikai Jack Hughes és a finn Kaapo Kakko között nagy volt a verseny, végül papírforma szerint előbbit választották ki első helyen, méghozzá a New Jersey Devils, míg a finn tini a New York Rangershez került a második választás jogával.

A vancouveri eseményt két helyi ikon, a tavaly nyáron visszavonuló Henrik és Daniel Sedin nyitotta, őket óriási ováció fogadta. Majd kezdődött a börze, ahol Jack Hughest szólították először. Neki is örült a közönség, tavaly ugyanis bátyját, Quinnt éppen a Vancouver draftolta. Kakko hiába játszott jobban a felnőtt világbajnokságon (és lett világbajnok), nem tudta megelőzni Hughest, a finn játékosnak a második hely és a New York Rangers jutott.

A Chicago Blackhawks a harmadik helyen a center Kirby Dachot vitte el, majd a negyedik helyen kelt el az első hátvéd Bowen Byram személyében, akit a Colorado Avalanche talált a legszimpatikusabbnak.

Némi meglepetésre a hatodikként választó Detroit Red Wings a fiatal német védőre, Moritz Seiderre csapott le, ami a draft első körének egyik legnagyobb szenzációja, még maga a játékos sem hitt a szemének és a fülének.

Az idei korosztály legtehetségesebb gólvágója, az amerikai Cole Caufield egészen a 15. helyig csúszott, őt végül a Montreal Canadiens választotta. A csúszás oka az volt, hogy hiába fantasztikus mesterlövész (az amerikai utánpótlás-válogatottban 64 meccsen 72 gólt lőtt), mindössze 170 centi magas. A közvetítésben minden választás után megpróbálják összehasonlítani az éppen kihúzott újoncot egy jelenlegi vagy korábbi NHL-sztárral a szerint, kire hajaz leginkább a fiatal játékos stílusa. Caufieldnél viszont igencsak rendhagyó módon nem egy jégkorongozóval vontak párhuzamot, hanem az ötszörös aranylabdás Lionel Messivel, aki szintén 170 centire nőtt, emellett páratlan a gólérzékenysége.

A draft első napjának végeredménye:

A börze szombaton folytatódik a második körrel.