Vágólapra másolva!
A Tampa Bay Buccaneers 20-14-re győzött a Carolina Panthers vendégeként a Nemzeti Futball Liga (NFL) második játékhetének nyitómérkőzésén. Ezzel a Bucs hétmeccses idegenbeli vereségsorozatot szakított meg, a csapat irányítója, Jameis Winston pedig 14 vesztes találkozó után tudott nyerni.

Az NFC déli csoportjának csütörtök esti rangadóján két olyan együttes találkozott, amely vereséggel kezdte a szezont. Az első negyedben összesen két mezőnygól született, aztán a másodikban összejött a mérkőzés első touchdownja is, Winston találta meg 20 yardról Chris Godwint. A Panthersnél továbbra is az újonc kicker, Joey Slye villogott, akinek a negyedik sikeres rúgásával a hazai csapat a harmadik negyedben átvette a vezetést.

Innentől viszont már csak a védelem tudott pontot szerezni Luke Kuechly safety-jével, miközben a Tampában Peyton Barber is futott egy touchdownt.

Az utolsó percekre 20-14-es vendég előnnyel fordultak a csapatok, a Carolina viszont az addigi legjobb támadássorozatát vezette. A kitűnő futót, Christian McCaffreyt végre sikerült bevonni a játékba, azonban pont ő volt az, aki a célterületről két yardra nem tudott megcsinálni egy 4. és egyet, miután Vernon Hargreaves tökéletesen szerelte.

Jameis Winstont ölelgetik a társak Forrás: AFP/2019 Getty Images/Streeter Lecka

Ezzel pedig csapatát is megmentette, ugyanis a Tampa lepörgette a maradék időt, megszerezve hét idegenbeli vereség után az első győzelmet. Akkor még Ryan Fitzpatrick irányított, Jamies Winston legutóbbi idegenbeli sikeréig 2016-ig kell visszamenni.

Érdemes szót ejteni a Panthers irányítójáról, a 2015-ös szezon MVP-jéről, Cam Newtonról, aki egészen vállalhatatlan teljesítményt nyújtott, 50 passzkísérletéből csak 24 volt jó, teljesen üres célpontokat is eltévesztett.