Társoldalunk:

Óriási csoda, hogy nem szakadt le a játékos feje a szerelés után - videó

2019.09.23. 08:12

A Nemzeti Futball Liga harmadik játékhete is egy elképesztő bírói tévedésről marad emlékezetes. A Philadelphia Eagles-Detroit Lions mérkőzésen a hazaiak újonc futója, Miles Sanders indult meg a labdával, az ellenfél játékosa, Miles Killebrew csak úgy tudta megállítani, hogy letépte a sisakját. A világon talán mindenki látta, mi történt, csak a játékvezetők nem. 

Nem tudni, mi a nagyobb csoda: hogy Sanders feje a helyén maradt, vagy az, hogy erre nem repült sárga zászló.

A mérkőzést végül a Lions nyerte 27-24-re, és három hét után két győzelemmel, valamint egy döntetlennel áll, míg a 2018-as Super Bowl-győztes Eagles a sikeres első forduló után immáron a második vereségét szenvedte el. 

Újabb erődemonstrációt tartott a címvédő New England Patriots, amelyet az Antonio Brown-szappanopera sem tudott kizökkenteni. Félidőben már 20-0-ra vezetett Bill Belichick csapata a New York Jets ellen, a harmadik negyed közepén pedig 30-0-ra. A záró játékrészben Tom Bradyt az újonc irányító, Jarrett Stidham váltotta, vele viszont akadozott a gépezet, a Jets visszajött 30-14-re, de közelebb már nem tudott zárkózni. A New England 2019 januárja óta először kapott touchdownt, méghozzá kettőt is, de egyiket sem a védelem: az elsőt a speciális csapat szenvedte el, a második pedig Stidham eladott labdájából született. 

Remekül mutatkozott be a New York Giantsben Eli Manning utódja, Daniel Jones, aki két TD-t passzolt a Tampa Bay Buccaneers ellen, valamint futott is kettőt, a másodikat az utolsó előtti percben, amivel megnyerte a mérkőzést a Giants.

A New Orleans Saints Drew Brees nélkül, Teddy Bridgewaterrel is nyerni tudott, méghozzá a Seattle Seahawks otthonában. A hazaiak mesterének, Pete Carrollnak nem volt könnyű estéje, a meccs előtti bemelegítésnél arcon találta egy labda, és eltört az orra.

Pete Carroll csak mosolygott a történtekenForrás: ESPN

A Kansas City Chiefs továbbra is hasít, a forduló rangadóján a Baltimore Ravens ellen győzött simán. Legalábbis úgy tűnt egy ideig, de a vendég csapat óriási feltámadást mutatott be a második félidőben, fordítania viszont nem sikerült. A két fiatal irányító, Patrick Mahomes és Lamar Jackson csatáját egyértelműen előbbi nyerte.

NFL, 3. forduló, végeredmények:
Philadelphia Eagles – Detroit Lions 24-27
Green Bay Packers – Denver Broncos 27-16
New England Patriots – New York Jets 30-14
Buffalo Sabres – Cincinnati Bengals 21-17
Dallas Cowboys – Miami Dolphins 31-6
Indianapolis Colts – Atlanta Falcons 27-24
Kansas City Chiefs – Baltimore Ravens 33-28
Minnesota Vikings – Oakland Raiders 34-14
Arizona Cardinals – Carolina Panthers 20-38
Tampa Bay Buccaneers – New York Giants 31-32
Los Angeles Chargers – Houston Texans 20-27
Seattle Seahawks – New Orleans Saints 27-33
San Francisco 49ers – Pittsburgh Steelers 24-20
Cleveland Browns – Los Angeles Rams 13-20