Társoldalunk:

Amikor idősebb vagy, mint a csapattársad apja, talán vissza kéne vonulni

2019.10.19. 15:48

Minden sportoló számára az egyik legnehezebb döntés, amikor be kell látnia, hogy ennyi volt, vége a profi karriernek. A visszavonulás oka főleg a korral járó hanyatló teljesítmény lehet, vagy sérülés, esetleg értékrendbeli változások, azaz a család lesz a legfontosabb. Nem könnyű jól időzíteni, hiszen a csúcson borzasztó nehéz abbahagyni, viszont arra is gondolnia kell a sportolónak, hogy ne úgy emlékezzenek rá, mint aki árnyéka volt önmagának az utolsó években. Olyan sztárokról lesz szó, akik túl sokáig húzták-halasztották saját nyugdíjazásukat, és ezzel kis híján kockára tették saját örökségüket és legendás státuszukat.

Akik túl sokáig húzták, pedig a klubhűség mintapéldái lehettek volna

Az, hogy valaki miért nyújtja el túlságosan saját pályafutását, többféleképpen vizsgálható. Az illetőt megrémítheti az érzés, hogy mihez kezd magával, miután gyerekkora óta a sportnak szentelte az életét, és ennek egyszer csak vége. Mi lesz, ha túl sok szabadideje lesz hirtelen? Miként pótolja az utánozhatatlan öltözői légkört, a meccsek adrenalinját, a közös utazásokat, a szurkolók szeretetét? Hogyan fog helytállni új szerepében? Hiába a visszaeső teljesítmény, inkább vállal még 1-2 évet, csakhogy ne kelljen abbahagyni. Az alábbi sztárok túl későn látták be, hogy már nem tudják hozni azt a szintet, ami méltó volt hozzájuk.

Martin Brodeur

Arról megoszlanak a vélemények, hogy ő volt-e minden idők legjobb hokikapusa, de az biztos, hogy a legsikeresebb. 691 győztes mérkőzése, 122 kapott gól nélküli meccse toronymagasan a legtöbb az NHL történetében, emellett háromszoros bajnok, négyszer választották meg az adott idény legjobb kapusának, kétszer nyert olimpiát, sőt,  2005-ben még egy szabályt is hoztak miatta.  40 évesen, 2012-ben még döntőbe vezette a New Jersey Devilst, majd úgy volt, hogy visszavonul, de aláírt még két évre. Azok viszont már nem sikerültek valami fényesen, a másodikban a kezdőstátuszát is elveszítette. 2014 nyarán kijelentette, hogy 21 év után elhagyja a Devilst, azonban senki sem érdeklődött utána. Novemberben aztán a St. Louis Blues a kapusait sújtó sérüléshullám miatt szerződést adott neki.

Brodeur Blues-mezben. Valószínűleg mindenki kitörölné az emlékéből ezt az anomáliátForrás: AFP/2014 Getty Images/Bruce Bennett

Hét meccsen lépett jégre, de miután Brian Elliott és Jake Allen is felépült, már nem számítottak rá, ezért 2015 januárjában bejelentette visszavonulását. Nagyjából három évvel az után, amikor kellett volna, ráadásul így már nem mondhatja el magáról, hogy egyetlen klubnál játszott egész életében.

Brett Favre

Ugyan újoncként volt 4 passzkísérlete az Atlanta Falconsban, mindenki úgy emlékszik rá, mint a Green Bay Packers legendás vasembere. Legalábbis emlékezne, ha nem ásta volna alá ezt a titulust. 1992 és 2007 között minden mérkőzésen kezdett a "Sajtfejűeknél", háromszor volt MVP, nyert egy Super Bowlt, minden idők egyik legjobb irányítója vált belőle. 2005-ben a klub Aaron Rodgerst draftolta, akiről már az első pillanattól kezdve lehetett tudni, hogy különleges tehetség, ennek ellenére még három évig padozott a legendás Favre mögött. Aztán 2008-ban Brett apó úgy döntött, hogy neki elég volt, eljött Rodgers ideje, és visszavonult.  Csakhogy néhány hét múlva megváltozott a véleménye, és szeretett volna visszatérni, de már nem a Packers játékosaként, viszont a játékjoga még mindig náluk volt. Hosszas veszekedés és tárgyalássorozat után végül békében váltak el a felek, és Favre-ot a New York Jetshez cserélte a Green Bay. Itt jól kezdett, a 4. fordulóban 6 TD-passzt osztott ki, de az év második fele katasztrofálisan sikerült, a rájátszás is elúszott, megint visszavonult. Azonban ismét meggondolta magát, és a Packers ősi ellenségéhez, a Minnesota Vikingshez igazolt.

2:35-től Favre meséli el, hogy élte meg a visszatérését a Lambeau Fieldre: 

Régi fényében tündökölt 40 évesen, bejutott az NFC-döntőbe, ahol a későbbi Super Bowl-győztes New Orleans tudta csak megállítani az együttest. Annyira belejött, hogy még 2010-re is maradt, de annak a szezonnak már úgy vágott neki, hogy tudta, az lesz az utolsó. December 13-án sérülés miatt nem tudott pályára lépni, méghozzá életében először, így a vasembersorozata 297 mérkőzésnél véget ért, azonban így is ő tartja az NFL-rekordot. Az utolsó előtti fordulóban agyrázkódás miatt le kellett cserélni, az utolsóban pedig már nem is játszott, a mérkőzés után pedig azonnal bejelentette a visszavonulását, mivel a csapat nem jutott be a playoffba. Nem a legszebb búcsú, ráadásul a Packers-drukkerek egy része soha nem fogja megbocsátani neki, hogy a Vikingsnél fejezte be pályafutását. 

Michael Jordan

Minden idők legjobb kosárlabdázója kétszer is visszavonult, bár az első inkább egy informális eltiltás volt az NBA akkori első emberétől, David Sterntől. Utána még visszatért három és fél szezonra, a három teljes idényben kivétel nélkül bajnok lett.

Michael Jordan: Bűn és mocsok, csillogás és zsenialitás

Michael Jordan azok közé a sportolók közé tartozik, akinek a nevével mindenki találkozott. A valaha volt legjobb kosárlabdázó, rengeteg NBA-rekord tulajdonosa, amerikai ikon. A páratlanul eredményes sportkarrierje után az üzleti életben is rendkívül sikeres maradt, jelenleg majdnem 2 milliárd dollárra becsülik a vagyonát, a Jordan márka pedig világszerte hódít.

1998-ban, a hatodik bajnoki címét érő győztes dobással köszönt el ismét, de akkor már végleg. Aztán kiderült, hogy mégsem. Tulajdonrészt vásárolt a Washington Wizardsban, valamint elnök lett, aztán reaktiválta magát, és visszatért a pályára 2001-ben, majd lehúzott két szezont a csapat színeiben. Habár voltak remek meccsei (ő lett az első 40 éves játékos, aki több mint 40-et dobott egy mérkőzésen), javarészt erőlködés volt ez a két év. Nem volt hatékony, ráadásul már a teste sem bírta, valamint a csapattársai sem voltak a legjobbak, így mindkétszer lemaradt a rájátszásról, majd 2003-ban tényleg befejezte. Nagy kár ezért a két évért, mert bár szeretünk szemet hunyni fölötte, a történelmet nem lehet meghamisítani. Szerencsére ő van akkora ikon, hogy ez a két év egyáltalán nem befolyásolja a megítélését.

Hakeem Olajuwon

Ahhoz képest, hogy csak 17 éves korában kezdett el kosarazni a nigériai játékos, mégis minden idők egyik legképzettebb kosarasaként emlékezhetünk rá. A lábmunkája, a technikai tudása és a játékintelligenciája miatt egyértelműen ott van a valaha volt legjobb 5 center között. Tökéletesen kihasználta a Jordan visszavonulásával adódott lehetőséget, és két bajnoki címet nyert a Houston Rocketscel 1994-ben és 1995-ben.

Egyszeres olimpiai bajnok és NBA MVP, kétszer lett a nagydöntő MVP-je, és kétszer választották meg a legjobb védőjátékosnak, mai napig övé a legtöbb blokk a liga történetében. Az öregedés őt sem kerülhette el, és bár még egyszer nekifutottak a bajnoki címnek a Houstonnal (a szintén korosodó Charles Barkley-val és Scottie Pippennel megerősítve), még a döntőt sem sikerült elérniük. A Rockets újjáépítésbe kezdett. "Dream" ennek nem akart a részese lenni, ezért cserét kért, így került Torontóba 2001 nyarán. Ott már végképp árnyéka volt önmagának, és bár még három évig szólt a szerződése, a szezon végén hátfájdalmai miatt visszavonult. Újabb tökéletes példa a fölösleges ráadásra, bár az ő esetében a legtöbben talán tényleg nem tudják, hogy játszott a Rocketsen kívül máshol. Pedig sajnos játszott, de nem kellett volna.

Chris Chelios

A sportvilág egyik nagy csodája a görög származású amerikai hokis, és bizonyos szempontból kakukktojás a listán. A legtöbb játékos már rég a fotelből nézi 40 évesen a sportmeccseket, ő viszont pont ennyi volt, amikor a Detroit Red Wings színeiben második bajnoki címét szerezte 2002-ben. 16 évet várt a duplázásra, az elsőt még 1986-ban nyerte a Montreal Canadiensszel. Összesen 12-szer hívták meg az All-Star gálára, háromszor választották meg az NHL legjobb védőjének, ötször került be a liga álomötösébe, utoljára pont 2002-ben, ami óriási bravúr 40 évesen. Neki azonban nem volt elég, és ráhúzott még néhány évet, ami először jó döntésnek bizonyult, 2008-ban harmadszor is magasba emelhette a Stanley-kupát.

Ekkor sem akart visszavonulni, maradt a következő szezonra is a Red Wingsnél, amely egyszer még a farmligába (AHL) is leküldte, hogy egy hosszabb sérülés után visszanyerje formáját (ez megszokott formula az NHL-ben). Ezzel ő lett az AHL történetének legidősebb játékosa, az NHL-ben is csak a legendás Gordie Howe előzi meg, aki kilencévnyi kihagyás után 51 évesen visszatért egy szezonra.
Cheliostól 2009-ben elköszönt a Detroit, de ő még mindig szeretett volna játszani, viszont csak az AHL-es Chicago Wolvestól kapott szerződést. Innen még hét meccsre felhívta az NHL-es anyacsapat, az Atlanta Trashers, de hamar visszaküldte, így Chelios hozzá nem túl méltón, húszéves fiatalok között, a tarcsiban fejezte be 48 évesen.

Jerry Rice

Talán még a legelvakultabb Tom Brady-hívők is elismerik, hogy Jerry Rice a valaha volt legjobb NFL-játékos. Persze nehéz egy elkapót és egy irányítót összehasonlítani, de Rice számai önmagukért beszélnek: az NFL történetében a legtöbb yard, a legtöbb elkapott yard, a legtöbb touchdown, a legtöbb elkapott touchdown, és a legtöbb elkapás is hozzá köthető, ráadásul ezek közül jó néhány gyakorlatilag megdönthetetlen rekord.  Háromszor nyert Super Bowlt a San Francisco 49ersszel, de a 90-es évek végére őt is utolérte a kor. Cserét kért, és az Oakland Raidershez került, ahol az első két szezonban némileg feljavult, de már meg sem közelítette önmagát (értsd: ma azokkal a számokkal is elitnek számítana, mindezt 40 évesen). A harmadik oaklandi év viszont már tényleg rosszul sikerült, a negyedik eleje meg aztán pláne, ezért ismét az elcserélését kérte, a Seattle Seahawks szerezte meg. Itt azonban már be kellett látnia, hogy nem a körülmények és a csapattársak, hanem egyszerűen a teste a hibás abban, hogy nem tudja hozni korábbi teljesítményét, és visszavonult, mindenki legnagyobb örömére. Kár, hogy késett vele pár évet, de még így is ő a nagybetűs ELKAPÓ az NFL történetében.

Akik már igazán befejezhetnék

Eli Manning

Akik nem szeretik a New England Patriotsot, mind szívükbe zárták a legkisebb Manning testvért, hiszen kétszer is legyőzte Tom Bradyt a Super Bowlban. Voltak egészen kiváló évei, de sosem volt akkora tehetség, mint bátyja, Peyton. 2005 és 2017 között a New York Giants minden meccsén kezdett (ezzel Brett Favre mögött második volt az NFL-rangsorban 210-zel), de 2017-ben már olyan botrányosan játszott, hogy Ben McAdoo a kispadra száműzte. Igaz, ez aztán a mester állásába került, ezután Manning visszakapta a helyét, majd végigjátszotta 2018-at is, de nem volt benne sok köszönet.

Eli Manninget két hét alatt kiszorította a kezdőből Daniel Jones. Illetve Manning játszott olyan rosszul, hogy Jones megkapta a lehetőségetForrás: AFP/2019 Getty Images/Mike Zarrilli

A Giants a 2019-es draft első körében a körberöhögött Daniel Jonest választotta, hogy tanuljon (ha még lehet) valamit Manningtől, aki továbbra is kezdett, de a második forduló után elfogyott vele szemben a türelem, azóta pedig Jonesé a csapat. Manning pedig a padról figyel, és valószínűleg azon morfondírozik, hogy egyáltalán miért játszik még.

Vince Carter

Ő lehet az első kosaras, aki négy különböző évtizedben is pályára lép az NBA-ben. Az egykori szuperatléta zsákológép újabb szerződést kapott az Atlanta Hawkstól, ahol a fiatalok mentora lehet, valamint néhány percet is kaphat majd a meccseken, de úgy tűnik, ez a szerep megfelel neki. Habár 2014 óta még a 10-et sem éri el a meccsenkénti pontátlaga, ő élvezi a játékot, sőt, néhány zsákolással is megörvendezteti a szurkolókat 42 évesen. De azért lassan átadhatná a helyét a fiataloknak. Egy megdöbbentő adat róla: Carter tíz hónappal idősebb, mint legtehetségesebb csapattársának, Trae Youngnak az édesapja. 

Jaromír Jágr

Az elnyűhetetlen cseh legenda még mindig aktív, de már nem az NHL-ben. A világ legerősebb bajnokságában Wayne Gretzky mögött második az örökös pontlistán, és egészen 45 éves koráig játszott ott, azaz 1990 és 2017 között (közte volt egy lockout, valamint egy hároméves kitérő a KHL-ben). 2017 végén a Calgary Flames szabadlistára tette, és mivel más NHL-csapatnak már nem kellett az öregedő klasszis, hazatért szülővárosa, a Kladno csapatába, a cseh másodosztályba. Itt aztán súlyos térdsérülést szenvedett, de a következő szezonban visszatért, és bár az alapszakaszban nem játszott sokat, a rájátszásban villantott valamit a régiből, és a feljutásért vívott meccsen két harmad alatt mesternégyest szerzett, a Kladno pedig visszajutott az első osztályba.

47 évesen ilyen gólokat lő:

Habár az NHL-ben az utolsó idényei gyatrára sikerültek, az egészen döbbenetes, hogy 47 évesen még mindig klasszis teljesítményre képes a cseh élvonalban, ahol eddig 6 meccs után 5 góllal áll.

A tökéletes ellenpélda

Minden játékos álma a bajnoki cím. Vannak olyanok, akik nem hajlandóak belenyugodni abba, hogy nekik nem sikerült, ezért "öregkorukig" hajszolják a hőn áhított sikert. Nem mindig jön össze, de amikor igen, az Hollywoodba illő.

Raymond Bourque az NHL történetének egyik legjobb hátvédje volt, statisztikailag a legjobb: az összes védő közül ő lőtte a legtöbb gólt, adta a legtöbb gólpasszt és szerezte a legtöbb pontot. 1979-től 2000-ig hűségesen szolgálta a Boston Bruinst, kétszer vitte döntőbe a csapatot, de nyernie nem sikerült. 2000-ben a gyengélkedő csapat a Colorado Avalanche-hez cserélte, ahol több esélye volt kupát nyerni. Az együttes bejutott a főcsoportdöntőbe, ahol a mindent eldöntő hetedik meccs utolsó másodperceiben, egygólos hátrányban Bourque kapuvasat lőtt, a csapat kiesett. A kiváló védő nem nyugodott bele a drámai kudarcba, és még egy évre aláírt.  Ez pedig remek döntésnek bizonyult, a Colorado bejutott a döntőbe, és hiába volt 3-2-es hátrányban a négy győzelemig tartó párharcban a címvédő New Jersey Devils ellen, fordítani tudott, Bourque pedig felért a csúcsra 22 éves pályafutása utolsó mérkőzésén, ahol gyakorlatilag mindenki egy emberként szorított neki, és még az ellenfél sem bánta annyira a vereséget. És hogy mennyire tisztelte őt mindenki: a kupa átadásánál a csapatkapitány, Joe Sakic a megszokottól eltérően nem emelte magasba egyből a trófeát, hanem azonnal átadta Bourque-nak, aki több mint két évtizedet várt erre a csodálatos pillanatra.

A sort még hosszasan lehetne folytatni, hiszen sok sztár hattyúdala vált végül kínossá és szenvedőssé. Egy (újabb) bajnoki cím, vagy a félelem az új élettől sokakat késztet arra, hogy tovább játsszanak, mint ameddig kellene, és ez néha árt a megítélésüknek. Szerencsére azonban a legtöbben letettek annyit az asztalra, hogy ez csak egy halvány feketepont legyen a fantasztikus karrierükben.