Társoldalunk:

Ismét megsérült az NFL egyik legjobb védője

2019.10.28. 21:24

Súlyos sérülést szenvedett J. J. Watt, az NFL-ben szereplő Houston Texans védője, aki emiatt már biztosan nem léphet pályára ebben a szezonban.

A Texans 30 éves védője az Oakland Raiders elleni meccsen fájlalta a karját. Eleinte csak annyit lehetett tudni, vállproblémáról van szó, de Watt a meccs végén már nem játszhatott.

A hétfői vizsgálatok során kiderült, hogy a mellkasában elszakadt egy izom, ami miatt meg is kell operálni, felépülése pedig mintegy négy hónapot vesz majd igénybe, így nem játszhat már ebben a szezonban.

Watt (99) az irányítók rémálma amikor egészségesForrás: AFP/2018 Getty Images/Bob Levey

J.J. Watt az elmúlt időben rengeteg sérüléssel bajlódott, és a szurkolók között az a pletyka terjedt el, , hogy Andrew Luckhoz és Rob Gronkowskihoz hasonlóan a Houston klasszisa is visszavonul a sorozatos sérülései miatt a 30-as évei elején.