Társoldalunk:

A Miami magabiztosan verte a Houstont az NBA-ben

2019.11.04. 11:33

A Miami Heat meglepően magabiztosan, 29 ponttal nyert a vendég Houston Rockets ellen az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) vasárnapi játéknapján.

Előzetesen nagy csatára lehetett számítani a floridai találkozón, ezzel szemben a hazaiak esélyt sem adtak a houstoni gárdának. A találkozó már az első negyedben eldőlt, 12 perc játék után ugyanis 32 ponttal, 46-14-re vezetett a Heat.
A Rockets mindkét sztárja, James Harden és Russell Westbrook is rossz napot fogott ki, előbbi 14 mezőnykísérletéből hatszor, utóbbi 11 próbálkozásából mindössze háromszor talált gyűrűbe.

Jummy Butler győzelemre vezette a MiamitForrás: AFP/2019 Getty Images/Kevin C. Cox

San Antonióban is rangadót rendeztek, a hazai Spurs a játéknap előtt a hozzá hasonlóan négy győzelemmel és egy vereséggel álló Los Angeles Lakersszel csapott össze.
A texasi csata a floridainál szorosabban alakult, mégis a harmadik negyed elején már úgy tűnt, a LeBron James és Anthony Davis vezette vendégek magabiztos győzelemmel távoznak majd. A Lakers ekkor 19 ponttal vezetett, a Spurs azonban a folytatásban magára talált, és négy perccel a meccs vége előtt beérte riválisát, 90-90-re egyenlített.
A felzárkózás azonban vélhetőleg túl sok erőt vett ki a házigazdákból, a hajrát Jamesék jobban bírták és hét ponttal nyertek. A Lakersben Davis 25 ponttal és 11 lepattanóval, míg James 21 ponttal, 13 gólpasszal és 11 lepattanóval zárt.

A mérkőzésen a Lakers-drukker rapsztár, Snoop Dogg beült pár percre kommentálni a Spurs elleni meccset a Lakers kommentátorai mellé és az egyedi orgánumával szórakoztatta a nézőket.

A másik Los Angeles-i sztárcsapat, a Clippers is győzelemmel zárta a napot, a 30 pontos Kawhi Leonard vezetésével 11 ponttal nyert a vendég Utah Jazz ellen.

Eredmények:
Miami Heat-Houston Rockets 129-100
San Antonio Spurs-Los Angeles Lakers 96-103
Los Angeles Clippers-Utah Jazz 105-94
Indiana Pacers-Chicago Bulls 108-95
New York Knicks-Sacramento Kings 92-113
Cleveland Cavaliers-Dallas Mavericks 111-131