Társoldalunk:

Már nincs veretlen csapat az NBA-ben

2019.11.05. 09:22

A Phoenix Suns otthonában kapott ki először a szezon első öt mérkőzésén egyedüliként győztes Philadelphia 76ers az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) hétfői játéknapján.

A hazaiaknál Devin Booker 40 pontot szerzett, míg Ricky Rubio 21 ponttal és 10 gólpasszal járult hozzá a sikerhez. A vendégek legjobb játékosa, Joel Embiid eltiltás miatt nem léphetett pályára.
A Houston Rocketsben James Harden 44 pontot dobott a Memphis Grizzlies ellen, karrierje során ez volt a 80. olyan mérkőzése, ahol átlépte a 40 pontos határt, e tekintetben pedig Allen Iversont megelőzve feljött az ötödik helyre az NBA örökranglistáján.
A Brooklyn Netsben Kyrie Irving 39 ponttal zárt a New Orleans Pelicans ellen megnyert összecsapáson. A 27 éves kosaras új csapatában az első hét mérkőzésén 222 pontot dobott, ennél többet klubváltás után ennyi találkozón csak a legendás Wilt Chamberlain szerzett az NBA-ben.
A Washington Wizards otthonában vesztes Detroit Pistonsban Andre Drummond 24 lepattanót szedett, ebben az idényben már az ötödik alkalommal lépte át a húszat. Érdekesség, hogy az NBA mezőnyében rajta kívül csak Anthony Davisnek és Kevin Love-nak volt egy-egy olyan mérkőzése, amikor több mint 20 lepattanót gyűjtött be.

Eredmények:
Washington Wizards-Detroit Pistons 115-99
Brooklyn Nets-New Orleans Pelicans 135-125
Memphis Grizzlies-Houston Rockets 100-107
Minnesota Timberwolves-Milwaukee Bucks 106-134
Phoenix Suns-Philadelphia 76ers 114-109
Golden State Warriors-Portland Trail Blazers 127-118