Társoldalunk:

Lefejelte az edző a bírót, amiért az elvette a győztes gólt - videó

2019.11.12. 11:38

Ritkán látni akkora dührohamot, mint amekkorát a legendás egykori hokikapus, Patrick Roy kapott a québec-i junior hokiligában (QMJHL) szereplő Québec Remparts kispadján. Az edző eleinte csak üvöltözött a játékvezetővel, majd szó szerint az arcába mászott, ami után a bíró kiállította.

Roy együttese a Val-d'Or Foreurs-t fogadta, a két csapat pedig nem bírt egymással a rendes játékidőben, ami 2-2-es döntetlennel végződött. Jöhetett a hosszabbítás, amiből három másodperc volt hátra, amikor a Québec megszerezte a győztest gólt. Ezt azonban a bíró azonnal érvénytelenítette kapusakadályozás miatt, és ekkor szabadult el a pokol. Roy magából kivetkőzve kérte számon a "zebrát", majd kis híján le is fejelte, aminek az eredménye egy kiállítás lett. 

Mivel a maradék három másodpercben sem született gól, ezért szétlövés döntött, amit behúzott a Val-d'Or, így Roy csapata csak egy ponttal gazdagodott.

Minden idők egyik legjobb kapusa nem először reagált ilyen ingerülten. Pályafutása során is volt több bunyója (főleg detroiti kollégái ellen), és edzőként is hasonló maradt a habitusa. 2005-ben vette át a Remparts-ot, amellyel azonnal bajnok lett, aztán jöttek a balhék: 2007-ben leütötte egy rivális csapat társtulajdonosát, egy évvel később pedig fia, a szintén kapus Jonathan került bajba, amikor úgy vert össze egy másik kapust (apja uszítására), hogy az egyáltalán nem is akart verekedni.

2013 őszétől már az NHL-ben edzősködött, korábbi csapata, a Colorado Avalanche nevezte ki, ahol két Stanley-kupát is nyert játékosként. Legelső mérkőzésén tökéletesen sikerült a bemutatkozása, mert egyrészt a Colorado 6-1-re verte az Anaheim Ducksot, másrészt ráborította a kispadokat elválasztó plexit az ellenfél trénerére, Bruce Boudreau-ra.

2017-ben lemondott, 2018 óta pedig ismét a Québecet irányítja, és nagyon úgy tűnik, azóta sem változott a vérmérséklete.