Vágólapra másolva!
Az Amerikai Főcsoport (AFC) válogatottja nyerte a profi amerikaifutball-liga (NFL) hagyományos gálamérkőzését, a Pro Bowl-t, amely Kobe Bryant vasárnapi halála miatt a gyászról szólt.

A játékosok a találkozó előtt az öltözőben értesültek arról, hogy a Los Angeles Lakers 41 éves legendás kosárlabdázója - aki 2016-ban, húsz év játék után vonult vissza - helikopter-balesetben életét vesztette. A mérkőzés előtt a futballisták Russel Wilsonnak, a Seattle Seahawks mélyen vallásos irányítójának vezetésével közösen imádkoztak a balesetben elhunytakért, akik között ott volt Bryant 13 éves lánya, Gianna; az ő egyik csapattársa és egy szülő.

A mérkőzésen többen is Bryantre emlékeztek egy-egy megmozdulás után, az elkapó Davante Adams mindkét touchdownja után a 24-es számot - ez volt Bryant második mezszáma a 8-as után - mutatta a kamerának, majd az égre nézett. A kivetítőn többször is a meghalt sztár arcképét mutatták, a játékosok pedig térdre ereszkedve rótták le tiszteletüket.

A 38-33-ra végződött összecsapáson a legjobb támadónak járó egyéni díjat Lamar Jackson, a Baltimore Ravens irányítója kapta, míg a védőknél Calais Campbell vihette haza az elismerést.

Az NFL szezonja a nagydöntővel, azaz a Super Bowllal zárul, amelyet vasárnap Miamiban rendeznek a Kansas City Chiefs és a San Francisco 49ers részvételével.