Társoldalunk:

Évtizedek óta várnak erre az éjszakára, de csak az egyiknek sikerülhet

2020.02.02. 22:00

Magyar idő szerint hétfő reggelre kiderül, melyik csapat nyeri meg az NFL 100. idényét. A legtöbb szakértő végletekig kiélezett harcot és szoros végeredményt vár, a szurkolók pedig ugyanebben bíznak, megspékelve egy jó meccsel. A hírek szerint a San Francisco 49ers és a Kansas City Chiefs is teljesen egészséges kerettel várja a Super Bowlt, ezért érdemes megnézni, hogy az adott csapatrészeket vizsgálva merre billen a mérleg nyelve.

Támadósorok - egy zseni és rengeteg elit játékos

Kezdjük is a legfontosabb poszttal, az irányítóval. Patrick Mahomesról már írtunk, és igazából felesleges is csépelni a szavakat rá: már most, 24 évesen extraklasszis, és ki tudja, hol van számára a plafon. A túloldalon Jimmy Garoppolo néhány kategóriával lejjebb van, bár statisztikailag hasonló számokat hozott az alapszakaszban, mint Mahomes. Belőle azonban hiányzik az az ösztönös zsenialitás, ami Mahomest annyira különlegessé teszi, és nemhogy a csapatnak, de még a támadósornak sem ő a legfontosabb embere. Ellenben Mahomest jobb napjain nem lehet megfogni.

Mahomes első Super Bowlján fog részt venniForrás: AFP/2020 Getty Images/Tom Pennington

A futók között a Chiefs veteránján, LeSean McCoyon kívül egyetlen sztárt sem találunk, de "Shadynek" is inkább csak a neve csillog már fényesen, ráadásul a KC nem is nevezte őt a döntőre. A Frisco a rájátszásban megmutatta, hogy a Mostert-Breida duóval is lehet eredményes (vagy inkább domináns) futójátékkal operálni, ráadásul már Tevin Coleman is teljesen egészséges. Ha valahol, akkor itt jókora előnye van a 49ersnek támadóoldalon.

Az elkapóknál már szorosabb a "harc", de még itt is egyértelmű az egyik csapat fölénye. A KC a liga leggyorsabb játékosával, Tyreek Hillel, valamint egy másik kiváló mélységi célponttal, Sammy Watkinsszal nyithatja meg a pályát az ágyúkezű Mahomesnak, de Mecole Hardman és Demarcus Robinson sem rossz játékosok. A Frisco idény közben szerezte meg Emmanuel Sanderst, a húzás pedig egyértelműen bevált, remek kapcsolatot építettek ki a pályán Garoppolóval. Mellette az újonc Deebo Samuelre, valamint Kendrick Bourne-ra számíthat Jimmy G, tehát ezt az összehasonlítást is a Chiefs viszi.

A tight endeknél viszont szinte lehetetlen különbséget tenni, a liga három legjobbjából kettő lesz érdekelt a Super Bowlban. Travis Kelce évek óta képviseli az elit szintet, korábban Alex Smith, most pedig Mahomes legmegbízhatóbb célpontja. A túloldalon George Kittle tavaly robbant be a köztudatba, amikor Rob Gronkowski-magasságokba emelkedett.

A világ legelismertebb játékoselemző oldala, a Pro Football Focus értékelése szerint a 2019-es alapszakaszban posztoktól függetlenül Kittle volt az egész NFL legjobb játékosa, aki ráadásul blokkolásban is remekel. Ennek ellenére nehéz Kelce elé helyezni, mindketten eldönthetnek meccseket 1-1 játékkal.

A támadófalakat nem érdemes feltétlenül összehasonlítani, ugyanis mindkettő jó abban, amit csinál. A Chiefs fala megfelelően védi Mahomest, akinek kevésszer kell nyomás alatt játszania, ugyanakkor futásblokkolásban silány az egység. A Friscónál pont az ellenkezője a helyzet, alapvetően futójátékban érzik otthon magukat a falemberek, viszont passzjátékban nem éppen kiemelkedőek.

Védelmek - totális 49ers-dominancia

A labda túloldalán jókora fölényben van a San Francisco. John Lynch általános igazgató mesterien rakta össze az egész hátsó egységet, amelyből Robert Saleh védőkoordinátor ligaelit csapatrészt faragott.

Kezdjük a védőfallal, ami talán az egész NFL legjobbja. Arik Armstead és DeForest Buckner mellé nyáron megszerezték épp a Chiefstől Dee Fordot, a draftról pedig érkezett Nick Bosa, ez a négyes pedig egész évben terrorizálta az irányítókat, és Mahomes sem lesz teljes biztonságban ellenük.

Így szedte ízekre a Green Bayt a Frisco védelme az NFC-döntőben:

A Kansasnél Chris Jones ugyan fantasztikus játékos, a többiek viszont átlag alattiak, főleg futás elleni védekezésben, ami döntő faktor lehet. Frank Clark elmaradt a várakozásoktól, Terrell Suggs pedig megöregedett, egyértelműen itt látható a legnagyobb különbség a két csapat között.

Linebacker téren sem áll jobban az AFC bajnoka, szinte vállalhatatlan ez a csapatrész, Anthony Hitchens és Damien Wilson is a rosszabbak közé tartozik a kezdőjátékosok között, Kittle és a futók megehetik őket reggelire. A Friscónál felépült mellizomszakadásából Kwon Alexander, aki sokat dobhat a soron, ráadásul passz ellen még hasznosabb is, mint futás ellen; Kelcét sokszor foghatja majd.

Ami a leghátsó sort, a secondaryt illeti, mindkét csapatban találhatunk egy-egy szupersztárt. Richard Sherman újra kivirágzott, a PFF mérései alapján a legjobb cornerback idén az NFL-ben, míg Tyrann Mathieu safety poszton tartozik a szűk elitbe, de képes bármilyen feladattal megbirkózni. Shermannek nem lesz unalmas éjszakája Hill, Watkins vagy Hardman üldözésével, de társaiban is bízhat, ugyanis passz ellen a San Francisco a 2. leghatékonyabb védekezést produkálta az alapszakaszban. Azonban, amikor a Chiefshez hasonló passzpotenciállal rendelkező csapattal, a Saints-cel néztek szembe, akkor bizony kaptak 46 pontot. Mathieu viszont nem számíthat a többiektől segítségre, Charvarius Wardon kívül ugyanis meglehetősen gyenge az alakulat, legyen az illető neve Kendall Fuller, vagy Bashaud Breeland.

Edzők - egy rutinos és egy fiatal támadózseni párharca

Az edzők párharca is érdekesnek ígérkezik. Két támadóguru, a veterán Andy Reid és a fiatal Kyle Shanahan sakkmeccse lehet a Super Bowl. Reid minden idők 5. legtöbb győzelmével büszkélkedhet, azonban eddig mindössze egyszer jutott döntőbe (2005), de akkor a Philadelphia Eagles-szel kikapott a Patriotstól. Shanahan is tudja, milyen érzés vereséget szenvedni a fináléban a New Englandtől, ő volt az Atlanta Falcons támadókoordinátora az ominózus 28-3-ról elveszített mérkőzésen.

Reid a valaha volt egyik legjobb irányítófejlesztő edző, ezt Philadelphiában és Kansasben is bebizonyította, mindig képes olyan szisztémát létrehozni, amiben az aktuális QB parádézhat. Shanahan ezzel szemben futózseni, a kreatív játékhívásaival és az erős futójátékkal pedig képes levenni a terhet az irányítója válláról, ahogyan azt anno Matt Ryannel is tette.

Andy Reid és Kyle Shanahan, a két offenzív géniuszForrás: AFP/2018 Getty Images/David Eulitt

Reid egyik legnagyobb kritikája, hogy az időmenedzsmenttel mindig meggyűlik a baja, míg Shanahan nagyobb előny birtokában is hajlamos az agresszív játékok erőltetésére ahelyett, hogy ölné az órát. Érdekes lehet, mire mennek, ha hasonló szituációba kerülnek a döntőben.

Az látszik, hogy posztok szerint a San Francisco játékosállománya erősebb a Kansasénél. A védelmeket nem lehet egy lapon említeni, annyival jobb a 49ers egysége, és mivel a támadóoldalon nincs akkora különbség a két csapat között, azt mondanánk, hogy kaliforniai sikert várunk. De van egy Patrick Mahomes, aki bármire képes. Aki a rájátszásban 0-24-es hátrányban sem pánikolt a Houston ellen. Akin látszik, hogy élvezi a játékot, és olyan megoldásokra képes, amire még soha senki. Aki megállíthatatlan, ha jó napja van. Kérdés, hogy vasárnap az lesz-e.

A Super Bowl LIV magyar idő szerint hétfőn, 0:30-kor kezdődik majd, az Origo élőben tudósít majd a történésekről.